23.-24. Fejezet

 

Huszonharmadik fejezet

Warden

 

Fordította: Sweety

 

Még soha a nyomorult életemben nem voltam ideges, attól, hogy randizom egy nővel. Egészen eddig. Egészen megszédültem, amikor Emmie bejárati ajtajához léptem. Az előző esti csók miatt egész éjjel fent voltam, újra és újra lejátszva azt a fejemben.

A másik, amit szintén lejátszottam, és bárcsak ne tettem volna, azok a szavai voltak. Hogy hihette, hogy nem elég jó nekem? Jézusom, majdnem összetört, hogy hallottam a szomorúságot a hangjában, ahogy beszélt hozzám, azt gondolva, hogy jobbat érdemlek, mint az ő sebhelyes önmaga. Még nem értette, de majd meg fogja. Leszartam a sebhelyeit,lenyűgöző volt kívül–belül. A gondolat, hogy hogyan szerezte őket, felkavarta a gyomromat, de a látványuk rajta nem akadályozott meg abban, hogy érezzek iránta valamit.

Ahogy neki is mondtam, leginkább az életkora volt az, ami visszatartott.

Nemcsak az aggodalom, hogy mit szólnának hozzá az emberek, ha egy velem egykorú férfival lenne, hanem az is, hogy mit tenne, ha valami történne velem a munka során? Ez olyan módon törné össze őt, amit én soha nem akarnék. Ez olyasmi volt, amit fel kell majd hozzak neki egy nap, ha azt akarjuk, hogy ez a dolog működjön köztünk.

Bekopogtam az ajtaján, és hallottam, ahogy Julian azt mondja: – Egy kicsit még várakoztatnod kéne, mielőtt kinyitnád.

Az ajtó kinyílt. Ott állt Emmie, és rám mosolygott. Bassza meg, nem tudott várni. Nem volt az a fajta, aki játszadozik. Izgatottan várta, hogy találkozzunk. Abból is láttam, hogy ideges, hogy az egyik kezét, amivel nem ajtót fogta,a hasán pihentette, és ahogy egyik lábáról a másikra állt.

– Babám– mondtam halkan.

– Szia – suttogta.

Bassza meg.

Felé nyúltam, egyik kezemet a dereka köré csúsztattam, és magamhoz rántottam. Amint a kezei a mellkasomhoz értek, odahajoltam és az ajkamat az övéhez nyomtam.

Rövid csók volt. Ha tovább tart, és igazi ízelítőt kaptam volna belőle, akkor biztosan több időt akartam volna a kóstolgatására és igényt tartottam volna a szájára.

– Kész vagy? – Kérdeztem, és vigyorogva néztem le rá.

– Igen– mondta, a hangja lágy és könnyed volt.

– Köszönj el Julian-tól.

Továbbra is a szemembe nézve mondta: – Szia, Julian.

– Vigyázz a galambunkra– mondta.

Felemeltem a tekintetem, ránéztem, és bólintottam.

– Mindig – mondtam neki.

Elmosolyodott, és feltartotta mindkét hüvelykujját. Megráztam a fejem, és kilépve az ajtón megfogtam Emmie kezét. Julian az ajtóhoz lépett. Tudtam, hogy vigyázni fog a házra.

– Mindened megvan, amire szükséged lesz? – Kérdeztem lenézve Emmie–re.

A szemei tágra nyíltak. Visszafordult, és Julian már nyújtotta is a táskáját. Az arca kipirult, ahogy a vállára kapta, és újra szembefordult velem. – Most már igen – mondta, majd nyújtotta a kezét, hogy megfogja az enyémet. Borzongás lövellt a farkamba.

Ahogy a járdán sétáltunk, végig néztem a ruháján. Az éjszaka meleg volt. Én farmert és pólót viseltem, de Emmie teljesen be volt öltözve. Hosszú szoknya, egy nyakig zárt felső és kardigán volt rajta.

Amikor megálltunk a kocsimnál, magamhoz húztam. – Gyönyörű vagy, számomra mindig is az voltál, de meg fogsz főni, babám. – A kardigánjáért nyúltam. Elsápadt, és hátralépett.

A kezem megállt a levegőben. – Rendben. Még nem.

Lángolt az arca, és a földet nézte. – Sajnálom, én.... – Megrázta a fejét.

Közelebb léptem, és megsimogattam a nyakát. – Hé.

Felnézett rám. Jézusom, milyen pici volt. A feje búbja a kulcscsontomig ért. Kinyitotta a száját, és tudtam, hogy megint bocsánatot akar kérni, ezért egy gyors csókot nyomtam az ajkára.

– Ne kérj bocsánatot, babám.

– De...

– Nah, drága. Semmi baj. Érezzük jól magunkat, rendben?

– Szeretném.

Hátralépve kinyitottam az ajtaját, és megvártam, amíg beül és bekapcsolja a biztonsági övét, aztán becsuktam. Átmentem a túloldalra szemmel tartva őt,és arra gondoltam, hogy kibaszott jól néz ki a kocsimban.

Jézusom, hogy lehettem ilyen átkozottul szerencsés, hogy engem akart?

Nem tudtam megérteni, de örültem neki.

Rám mosolygott, amikor beszálltam. Én viszonoztam, amitől még jobban mosolygott. Kuncogva megráztam a fejem, és beindítottam a kocsit. Vezetés közben megkérdeztem: – Hogy megy a munka?

Büszkén mesélt róla. Figyeltem minden egyes szót, ami elhagyta a száját. Amikor a pincéből kiszabadult, nem igazán beszélt, és nem is nézett az emberekre, de most úgy fecsegett, mintha ezt akarná, és végig rajtam tartotta a tekintetét.

Átkozottul jó volt ezt látni.

– Azt hiszem, meg kéne mondanod ennek az ügyfélnek, hogy húzzon a picsába – mondtam neki, miközben behajtottam az étterem elé. Volt egy nehéz ügyfele, akit Talon szerzett neki. A pöcs folyton meggondolta magát a dolgokkal kapcsolatban. Tudtam, hogy Talon leszarta volna, ha törli az ügyfelei közül. Ahogyan én is, hiszen az a köcsög egy férfi volt.

Nevetett. – Ezt nem tehetem. Szeretem befejezni, amit elkezdek, még akkor is, ha idegesít az ügyfél. Ráadásul megmondtam neki, hogy minden változtatást kifizettetek vele. Nem vitatkozott. Ez újra és újra megtörténik egy üzletben. Nem mindenki elégedett azzal, amit elsőre készítek.

– Pedig annak kellene lenniük. Tehetséges vagy.

Elpirult. – Köszönöm.

Egyszer majd hozzászokik a bókokhoz anélkül, hogy reagálna, vagy úgy érezné, hogy meg kell köszönnie. Rákacsintottam, mielőtt kimásztam a kocsiból. Játékosan összeszűkítettem a szememet, amikor láttam, hogy kiszállt, mielőtt az ajtajához értem volna.

Az orra hegyére koppintva azt mondtam neki: – Legközelebb, és innentől kezdve mindig, én nyitom ki neked az ajtót, drága.

– Um, oké – bólintott.

Félretolva őt az útból, becsuktam az ajtaját, és bezártam a kocsit. Megfogtam a kezét, ami eltörpült a tenyeremben, és ez kurvára tetszett, majd elindultunk az étterembe.

A főpincér a bejáratnál álló kis pultja mögött állt. – Üdvözlöm, miben segíthetek?

– Asztalt foglaltam Warden névre.

– Erre, uram. – Az ablak melletti sarokban lévő asztalhoz vezetett minket. Kihúztam Emmie székét, mielőtt a főpincér megtehette volna. Miután helyet foglalt, én is leültem, a fickó így szólt: – A pincérük neve Steven. Mindjárt jön, hogy felvegye az italrendelésüket.

– Köszönöm– mondtam, és felvettem az étlapot. Az ilyen típusú éttermek nem tartoztak a megszokott helyeim közé. Jobban szerettem kocsmában vagy bárban enni, de az első randink alkalmából valami különleges helyre akartam vinni Emmie–t.

A pokolba! Első randi.

Feltételeztem, hogy lesz még több is. Nem, akartam, hogy legyen több is.

Mosolyogva pillantott rám az étlapról. – Mit fogsz rendelni?

– Steak–et – válaszoltam automatikusan. – Te?

– Hmm, még nem tudom biztosan.

– Helló, a nevem Steven. Hozhatok neked és az apádnak egy italt?

Ujjaim rászorultak az étlapra. Emmie szemei tágra nyíltak és rám villantak. A pincérhez fordult. – Vicces, hogy azt feltételezi, hogy ő az apám, amikor egyáltalán nem is hasonlítunk egymásra.

– Sajnálom, kisasszony. A nagybátyja?

Összeszorítottam a fogaimat, eldobtam az étlapot és ökölbe szorítottam a kezem, nehogy a gyerek után nyúljak és megragadjam. Tizenhat évesnek tűnt, és őzike szemekkel meredt Emersonra.

Épp,amikor már kurvára mondani akartam valamit, Emmie megszólalt. – Ismét téved. Ez az első randink, és szeretném, ha lennemég sokkal több is ezzel a férfival, úgyhogy, ha továbbra is ki akarsz szolgálni minket, akkor szó nélkül tedd, mielőtt Ryan lenyomja az öklét a torkodon. – Olyan átkozottul nyugodtan mondta, hogy felhorkantam a döbbenettől. Szembefordult velem. – Hacsak nem szeretnél máshová menni?

Megráztam a fejem. A kis punk nem fogjatönkretenniezt nekünk. – Nem, de ha a pöcsfej nem hagyja abba a bámulásodat, vagy ha bármit is csinál a kajánkkal, beleverem a fejét az asztalba– mondtam neki mosolyogva, ügyelve, hogy ugyanolyan nyugodt hangon beszéljek, mint ő az előbb.

Emmie rám mosolygott. Felnéztem a kölyökre, és láttam ahogy nyelt egyet és bólintott. – Két kólát és egy kis vizet kérünk. Majd rendelünk, ha visszajöttél. – Ismét bólintott, és gyorsan eltűnt. – Kibaszott seggfej.

Emmie keze átcsúszott az asztalon. Észrevettem, hogy néhányan minket néznek. Valószínűleg azon tűnődtek, hogy kik lehetünkegymásnak. Mégis megfogtam a kezét, mire ő azt mondta: – Tudom, hogy kényelmetlenül érzed magad a korkülönbségünk miatt, de tudnod kell, hogy nem érdekel, mit látnak, amikor ránk néznek. Azt gondolnak, amit akarnak. Csak azt akarom, hogy jól érezd magad, ha velem az oldaladon látnak.

– Babám, én jól érzem magam. Már azzal is, hogy itt ülsz velem szemben. Gondolnak, amit akarnak, és én rohadtul igyekszem, hogy ez ne uralkodjon el rajtam, de időbe fog telni.

Bólintott. – Ezt el tudom fogadni.

Kuncogtam. – Jó hallani.

Hátradőlt, lecsúsztatta a kezét az enyémről, és újra felvette az étlapot. Néztem, ahogy olvassa, és ismét azon tűnődtem, mit lát bennem.

– Miért én, Emmie?

Lassan rám emelte a tekintetét. Az arcát elöntötte a pír. – Tessék?

– Idősebb vagyok, és tudom, hogy ennek semmi köze a pénzhez. Csak nem értem, miért engem választottál.

A pöcsfej megérkezett, mielőtt válaszolhatott volna, és csendben letette az italokat az asztalra. Felegyenesedett, és elővett egy tollat és egy jegyzettömböt. Emmie leadta a rendelését, majd én is. Aztán elment.

Emmie a vízért nyúlt, és ivott egy kortyot. Kicsit remegett a keze, és azon tűnődtem, vajon a válasz miatt ideges–e. Megköszörülte a torkát, ahová a pír továbbterjedt. – Csak te voltál, attól a naptól fogva, hogy beköltöztél.

Döbbenten kaptam fel a fejem. – Micsoda?

– Aznap sokakat láttam, akik segítettek neked beköltözni. Sokakat a Hawks emberei közül, de.... – Újabb kortyot ivott. – Ööö, amikor megláttalak, minden, amire koncentrálni tudtam, nos, az csak te voltál. Senki mást nem vettem észre.

Mi a fasz?

– Komolyan?

– Igen. Ez elég rosszul hangzik, de nem hiszem, hogy az volt. – Köhögött. – Egy időre abbahagytam a figyelésedet, mert aggódtam, hogy helytelen.

Felkaptam az italom. – Hogy érted ezt, drága?

Előrehajolt. – Szerettelek figyelni, mert nagyon vonzódtam hozzád. – Basszus, dagadt a mellkasom. Hogy megállítsam a pimasz vigyoromat, kortyoltam a kólámból. De folytatta, és nem számítottam arra, amit mondott. – Aztán nagyon beindultam, amikor láttalak azzal a nővel szexelni. Azt kívántam, bárcsak én lettem volna az.

A számból kispriccelt a kóla az asztalra és Emmie–re, aztán köhögni kezdtem, ami fuldoklásnak hangzott. Ököllel a mellkasomra csaptam. – Mi?

A szalvétával letörölte az arcát. – Nagyon sajnálom. Nem kellett volna ezt mondanom. Istenem, miért mondtam ezt? Ez az első randink. És épp most rontottam el. Hagynom kellett volna a dolgot. De te kérdezted. – Felém nyújtotta a kezét, majd zavarában törölgetni kezdte a szalvétával az asztalt. – Komolyan, ez a te hibád. Ideges vagyok, izgatott, nem tudom elhinni, hogy itt vagyok veled, és jól éreztem magam, ami szintén hihetetlen, ezért csak úgy kimondtam.– Rám meredt. – Miért leszek tőled ideges és ugyanakkorérzem magam kényelmesen melletted?

– Mert kedvelsz engem.

Megállt az asztal törölgetésében. A pír újra megjelent az arcán. – Sajnálom, hogy...

– Babám, nem akarom hallani. Tetszik a gondolat, hogy figyelsz engem, mert vonzódsz ehhez a pofához.

– De én megsértettem a magánéletedet.

– Erről majd máskor beszélünk. Mégis, szeretném, ha tudnád, csakhogy ne stresszelj tovább, hogy megértem, miért figyeltél. Felizgat a tudat, hogy beindultál, amikor engem néztél, és azt kívántad, bárcsak te lennél az. De erről bővebben majd máskor beszélünk.

– Miért? – suttogta a lány.

Megmozdultam a székemben, és megigazítottam megkeményedett farkamat. – Ha jól gondolom, még érintetlen vagy.

Mindenhová nézett, csak rám nem. Mégis megrázta a fejét.

– Akkor szeretném, ha megértenéd, hogy nem fogok sietni. Már látom, hogy ez kettőnk között vezet valahová, úgyhogy lassan kell haladnunk, és összeszoknunk. A testem már most is reagál a külsődre, és arra, amit mondasz. Ez nem igazán a megfelelő hely arra, hogy ilyesmi történjen. Általában leszarnám, de ha lassan akarunk haladni, mert azt akarom, hogy ez tartós legyen, akkor máskor kell ilyesmikről beszélnünk.

Látszott a döbbenet tágra nyílt szemében, de apró mosolyával elégedettnek is tűnt.

Mosolyogtam. – Élvezzük az első közös vacsoránkat, rendben?

– Igen, Ryan.

Gondoskodni akartam Emmie–ről, mert megérdemelte. Nem fogjuk elkapkodni a dolgot. Időt kellett szánnunk rá, hogy biztosak legyünk benne, ez a kapcsolat tartós lesz, ahogyan azt akartam és a lelkem mélyénmár éreztem. És úgy tűnt, őt sem zavarta, hogy ezt mondtam neki.

Az istenit, egy kibaszott mázlista voltam.

Huszonnegyedik fejezet

Emerson

 

Fordította: Sweety

 

A Ryan iránti érzéseim megerősödtek bennem. Még csak néhány hónap telt el, de már pontosan tudtam, hogy beleszerettem. Ha ez őrültség volt, hát legyen, de valahányszor csak felhívtam, vagy megláttam, a szívverésem egyenesen átcsapott szabálytalanba. Ha üzenetet kaptam tőle, mosolyogtam, a testem felhevült, és hatalmába kerített a boldogság.

Néhányszor kiabáltunk egymással hülyeségek miatt, de én mindig biztonságban éreztem magam, azt éreztem, önmagam lehetek. Meg akartam osztani a véleményemet, még akkor is, ha ő nem értett egyet vele.

Képes volt felbosszantani, feldühíteni, de én akkor is szerettem őt.

Még nem mondtam neki, és nem is voltam biztos benne, hogy készen állt rá, hogy hallja. Én sem voltam biztos benne, hogy készen állok rá, hogy megosszam vele.

Nem számított, tudtam, mit érzek, és boldog voltam.

Megpillantottam magam a tükörben. Visszanyertem a korábbi súlyom, sőt még többet is annál. Mivel Ryan bármelyik pillanatban megérkezhetett, hogy ebéd randira vigyen, és még mindig meleg volt az idő, egy könnyű, ujjatlan nyári ruhát vettem fel.

Ryan megtanított rá, hogy szeressem magam. Erőt adott ahhoz, hogy megtegyem, és ahhoz is, hogy ne törődjek azzal, mit gondolnak mások. Persze időbe telt, mire erre a következtetésre jutottam, elég nehezen haladtam ezen az úton, de eljutottam idáig. Emellett Ryan megígérte, hogy megpróbál nem aggódni a korkülönbség miatt. Elmondta, hogy mennyire aggódik emiatt, és hogy fél, ha történik vele valami, akkor teljesen magamra hagy. Először nem akarta elmondani, de egyszer, mikor késő este már az ágyban feküdtünk egymás mellett, bevallotta. Hozzá bújtam, és elmondtam neki, hogy nem vesztegethetem azzal az időmet, hogy olyasmi miatt aggódom, ami megtörténhet. Élvezni akartam az együtt töltött időt, függetlenül attól, hogy mennyi ideig tarthat. A jövőt senki sem tudta megjósolni, ezért a lehető legtöbbet kellett kihozni belőle.

A fülem mögé tűrte a hajamat, és azt mondta: – Oké, babám.– Még jobban magára húzott, ahol azonnalmegéreztem, hogy mennyire tetszik neki, ha ott vagyok, és nem sokkal később egy csókkal terelte el a figyelmemet.

Imádtam a közös éjszakáinkat, akár nálam, akár nála voltunk. Az, hogy mellette aludtam el, szorosan hozzá simulva, már csak a gondolattól is elöntött a boldogság... de többet akartam.

Őt akartam.

Korábban többször is megpróbáltam rávenni, hogy lépjünk tovább, de ebből nem engedett, megtartotta az egy lépés távolságot. Soha nem zárkózott el a szeretettől. Ugyanúgy élvezte, hogy érintésekkel, ölelésekkel és csókokkal mutassuk ki, mennyire törődünk egymással, mint én. Akkor is, ha körül voltunk véve emberekkel.

Itt volt az ideje, hogy szintet lépjen ez a kapcsolat.

A hátsó teraszán álltunk és beszélgettünk lefekvés előtt. A teraszon, ahová nem mertem kimenni, mert ráláttam a pince ablakára. Egy helyre, amire soha nem akartam emlékezni. Azonban amikor Ryan először kivitt, rájöttem, hogy még ha görcsbe is rándult is a gyomrom és megfeszült is a testem,Ryan ott volt mellettem. Ott volt nekem, és attól kezdve a rémálom csupán ennyi volt. Egy rémálom, amin végül túl fogok jutni.

Ryan odalépett hozzám, és átkarolta a derekamat, visszaterelve a gondolataimat a jelenbe. A kezem a karjára fonódott, és a mellkasának döntöttem a fejem.

– Randizunk, ugye?

Oldalra billentve a fejem láttam, hogy az ajkai megrándulnak. – Igen, babám, randizunk.

Zihálás tört ki belőlem, amikor a karjába vett, és felvitt a szobájába. Végre.

Az ágyon fekve a kutakodókezeimet az egyik nagy tenyerébe zárta a fejem fölött.

– Befejezted? – kérdezte.

– Persze– mondtam, majd az alsó ajkamba haraptam, hogy ne mosolyogjak.

Nem hitt nekem. Kuncogott, mélyen megcsókolt, és még jobban rám gurult. Szabad keze a mellemre siklott, amitől levegő után kaptam. Elhúzta az ajkát, és rám szegezte sötét szemeit. – Fáj, drága?

Zavartan félre billentettem a fejem. – Fáj?

Vigyorgott. – Sajog, babám. El akarsz élvezni?

Hirtelen megértettem. – Um, igen. – A testem megborzongott a gondolattól.

– Akkor hagyd, hogy segítsek neked. – Újra megcsókolt, de gyorsan abba is hagyta.– Szólj, ha nem tetszik, amit csinálok.

Felhorkantva mondtam: – Kétlem, hogy lenne ilyen.

– Ígérd meg, Emmie.

Amint eleresztette a csuklóimat, a nyaka köré fontam a karjaimat. – Oké, Ryan.

– Jó. Most tedd vissza a kezed. Ne érints meg. Teszek róla, hogy jól érezd magad, babám. – Amikor nem mozdultam azonnal, mert a csiklóm felsírt örömében, ismét megparancsolta: – Kezeket fel, drága.

Így is tettem, mivel kételkedtem benne, hogy a testem megbocsátja nekem, ha kihagyom azt, ami következik.

Az ajka megérintette a nyakam. Azonnal felívelt a testem, de aztán megdermedtem, amikor a szája végig siklott a mellkasomon lévő hegeken. – Bébi, gyönyörű vagy – mormolta.

Ellazultam egy kicsit, míg a szája el nem érte a mellbimbómat. A ruhámon keresztül harapdálta. Zihálva a hajába kapaszkodtam, hogy ott tartsam.

– Kezek – morogta.

Kényszerítenem kellett a kezeimet, hogy visszaemelkedjenek, így megragadtam a fejtámlában lévő fém rudakat.

Megmozdult, feljebb húzódott, eléggé ahhoz, hogy megragadja a pólómat a derekam mindkét oldalán, majdfelhúzza. Megemelkedtem, így teljesen le tudta venni rólam.

Forró tekintete a melltartóba bújtatott melleimre szegeződött. Nem vette a fáradságot, hogy kikapcsolja. Inkább megragadta az egyik kosár felső részét és lehúzta, felfedve ezzel magának a mellemet. A tekintete az enyémet kereste. Kérdések látszottak a szemében. Aggódott, hogy megijeszt, vagy, hogy túl gyorsan halad.

Tévedett.

Mosolyogva bólintottam. Egy halk sóhaj hagyta el a száját, aztán lejjebb csúszott az ágyon, és félig felettem lebegett. Először a mellbimbóm fölött csókolt meg. A nyelvével játékosan végignyalogatta a bimbó körüli területet, mielőtt a szájába szívta volna. Felziháltam, a csípőmet felemelve dörgölőztem hozzá. Felnyögött, miközben körbe forgatta a nyelvét a megkeményedett bimbómon.Ezutána másik oldalon is lehúzta a melltartóm kosarát, hogy a másik mellemnek isugyan olyan lassan adja meg a figyelmet, mint az elsőnek.

Vigyorogva emelte fel a fejét, ziháltam: – Még?

– Krisztusom, igen – válaszolt, miközben a melltartómatvisszatette a mellemre. – Rá kell vennem a nőmet, hogy a nevemet kiáltsa. – Megcsókolta a hasamat, ami megremegett az ajka alatt. Éreztem a bőrömön, hogy mosolyog. Lejjebb csúszott, és megcsókolta a farmerom felett a csípőm. Ujjai végigsimítottak a szabadon hagyott bőrömön, miközben kigombolta a gombot. A szükség borzongása hasítottvégig a testemen, felnézett rám, de én már bólogattam. Mosolygott, és lassan lehúzta a farmerom cipzárját.

Sajnos ezután lemászott az ágyról.

– Ryan?

– Nyugi, babám. Mindjárt visszajövök. – Levette a pólóját, majd a farmerját, és elakadt a lélegzetem. Mindig is csodáltam a zömök alakját, de közelről látni, még annál is jobb volt. Ki akartam mászni az ágyból, hogy megérintsem, de a fejét ingatta. – Ne mozdulj, drága. Emeld meg magad egy pillanatra. – Összegömbölyödtem, amikor megmozdította alattam az ágyneműt, majd hátradőlve megemeltem a fenekemet, hogy teljesen le tudja húzni a lepedőt. Visszamászott az ágyba, és beborított minket a lepedővel. Amikor a keze a farmeromhoz ért, és a bugyimmal együtt lehúzta, már örültem, hogy betakar minket.

– Nem tudtam, mit szólnál hozzá, ha teljesen meztelen lennél előttem, bébi. – Ez nagyon édes volt. Még soha nem voltam meztelenül egy férfi előtt sem, és nem voltam biztos benne, hogy készen álltam erre. Örültem, hogy a melltartóm még mindig rajtam volt. Az aggodalma teljesen felmelegített.

Felé nyúlva végigsimítottam a haján. Mélyen a szemébe néztem. – Nagyon figyelmes vagy.

Rám kacsintott. – Ne mondd el senkinek.

Elmosolyodtam. – Nem fogom.

Ezután végigsimította a hasamat. A pulzusom felgyorsult, tudván, hogy könnyen elérheti az alatta lévő testrészem. – Még mindig ezt akarod? Bármikor abbahagyhatjuk, amikor csak akarod.

– Kérlek, akarom. De...

– Mi a baj, babám?

– Megérinthetlek?

– Igen, drága.

Mivel ő az oldalán feküdt, én pedig a hátamon, közvetlenül mellette, bár nem értünk össze, kivéve a kezét a hasamon, kinyújtottam a kezem, és végig simítottam a boxeralsójával fedett farkán.

– Húúú – morogta. – Én... bassza meg, meg akarod érinteni a farkam?

Felhúztam a szemöldököm. – Nos, igen.

– A francba, bocsánat, nem számítottam erre. Azt hittem, a testemre gondoltál, mínusz a farkam, amíg én kielégítelek.

Megdöbbentettem. Élveztem a reakcióját. Egy nevetés szökött ki az ajkamon, aztán kijózanodtam és biztosra mentem. – Szóval nem bánod?

Nagyot nyelt. Néztem, ahogy az ádámcsutkája fel–le ugrál. – Nem. Azt tehetsz velem, amit csak akarsz.

Megnyaltam hirtelen kiszáradt ajkamat. – Szólsz, ha bármit rosszul csinálok?

Homlokát az enyémhez érintette. – Igen, babám. – Megcsókolt. Szétnyitottam az ajkam az övé alatt, és a nyelvemet az övéhez érintettem. Lassan a kezemet a kemény, olyan nagyon kemény farkára tettem, és fel–le kezdtem simogatni. Közelebb tolta a csípőjét, szóval bizonyára tetszett neki.

Hihetetlen, hogy milyen kemény volt. Hallottam történeteket, láttam dolgokat az iskolai egészségügy órákon, de soha nem tapasztaltam ilyesmit. Az egyetlen orgazmusom a saját kezemtől volt.

Természetesnek érződött széttárni a lábam, amikor Ryan keze lejjebb csúszott. Ujjai végig siklottak a szeméremszőrzetemen, és amikor ujja először érintette a csiklómat, felnyögtem. A fejem a párnába fúródott, a csípőm előre lendült, még több érintésre vágyva.

– Annyira nedves vagy nekem babám – suttogta a fülembe, miközben két ujjával körbejárta a nyílásomat. A vállába bólintva lepleztem égő arcomat. – Nézz rám, drága – parancsolta, a hangja mélyebb és durvább volt, mint általában.

Erőt véve magamon, hátrébb húztam a fejem, és tekintetem forró tekintetével találkozott.– Ugye átkozottul jó érzés neked, bébi.

Összeszorítottam a kezem a farka körül, mire felnyögött. Bár kínosan éreztem magam, amiért ennyire beindultam, az, hogy Ryan beszélt hozzám, némileg oldotta a helyzetet. Ezért azt mondtam neki: – Ahogy neked is.

– Nem bánod, ha itt megnyallak, drágám? – Az ujját fel– és lecsúsztatta a résemen.

A testem megremegett. – Tényleg?

– Igen, babám. Szívesen megkóstolnálak.

Túl ideges voltam ahhoz, hogy kimondjam, mit akarok, ezért csak bólintottam. Megcsókolt, és megharapta az alsó ajkamat, majd lassan engedte el a fogaival, miközben végig a szemembe nézett. Egy újabb puszit nyomott az ajkamra, majd végig csókolta a mellkasom, a vállam és a karom. Könnyek szöktek a szemembe. Megmutatta nekem, hogy nem törődik a hegeimmel.

Végigcsókolta a hasam, aztán a lepedő alá bújt. A szorítás a combomon, amivel arra késztetett, hogy széjjelebb nyissam őket, nyögésre késztetett. A szívem nem tudott lelassulni. Megpróbáltam csillapítani, mély levegővételekkel, de nem sikerült. Ehelyett feladtam, és hagytam, hogy belefeledkezzem Ryanbe, az ujjaiba és a szájába. Különösen, amikor a nagy testével becsúszott a lábaim közé. Eltakartam az arcomat ésbeharaptam az alsó ajkamat. Bár tudtam, hogy nem kellene zavarba jönnöm, hogy így lát,mégis zavarbanvoltam.

Csak, amikor újra és újra megcsókolta a combomat, csordultak ki és potyogtak a könnyeim, mire levettem a kezem az arcomtól. Nagy kezével végigsimított a lábamon, fel és le, majd körbe, így kényeztetve engem.

Megdöbbentett, hogy valóban nem törődött a hegekkel. Megérintette őket, mintha nem is érdekelné, hogy ott vannak. Megszerettette velem őket.

De aztán minden gondolat kiesett a fejemből, amikor megéreztem meleg leheletét. A lábaim között. Az ajkát a csiklómhoz nyomta. Egy hang hagyta el a számat. Szent ég, tetszett ez az érzés. Még jobb volt, amikor a csiklómtól le, majd felfelé nyalt. Felnyögött. Nem tudtam miért, de a hangvégigrezgett rajtam, amitől meg kellett markolnom a lepedőt. Szerettem volna a fejét a lábaim közé zárni. Meg akartam markolni a haját, és az arcán ringatózni, de nem tettem. Ehelyett Ryan a fenekem alá nyúlt, és még jobban az arcához emelt. A szája, a nyelve, a fogai és az ajkai őrült iramban jártak fel és le, mindenhol rajtam.

– Ryan – kiáltottam. Éreztem, ahogy épült az orgazmusom. Az az édes, csodálatos érzés szétterjedt azalhasamban. – Ryan – könyörögtem, egyre többet és többet akartam. Csak azt nem tudtam, hogy mit.

Ajkai ismét a csiklómra tapadtak, de aztán felkönyökölt, és ismét fölöttem lebegett. – Bízol bennem? – kérdezte.

– Természetesen – válaszoltam, a torkom kiszáradt a zihálástól.

A keze közöttünk mozgott. Nem tudtam, mit csinál, amíg nem éreztem, hogy valami a csiklómhoz nyomódik. A szemeim tágra nyíltak. – Az ott...? Mi most...?

– Még nem, babám, de egy nap, hamarosan. Ma este azonban mindketten el fogunk élvezni.

– O–oké – bólintottam. Amikor farkát gyengéden a csiklómra csúsztatta, felszisszentem. Olyan érzés volt, mint az ujja, csak jobb, mert a felhevült tekintetéből tudtam, hogy ő is élvezi.

Felnyúltam, és a nyakát átkarolva magamhoz rántottam. Ahogy rajtam landolt, újra és újra hozzám dörgölőzött, a combjaimat a dereka köré fontam, fel–lecsúsztattam magam rajta. Az ajkát kergettem, de nem adta nekem azonnal. – Bébi, még mindig érzem a nyelvemen az ízedet.

– Nem érdekel – mondtam, és nem is érdekelt. A belsőm újra perzselni kezdett, készen arra, hogy felrobbanjon. Felnyögött, és a számoz szorította a száját. Szorosan átöleltem.

– Ryan – motyogtam az ajkához.

– Itt vagyok. Itt veled– mondta, homlokát a vállamhoz nyomva. Keze a fenekem alá csúszott, és még jobban magához húzott. – Krisztusom–morogta.

Becsuktam a szemem, amikor a csiklóm lüktetni kezdett, aztán felsikoltva elélveztem: – Ryan.

– Igen. Kurvára igen, drága.– Melegség spriccent közöttünk, beterítve a dombom és a hasam, miközben Ryan mélyen a torkából nyögött.