19.-20. Fejezet

 

Tizenkilencedik fejezet

Emerson

 

Fordította: Sweety

 

Killer egyedül volt a nappaliban, mire visszamentünk az éjszakára összeszedett cuccokkal. A vállaim leestek. Azt reméltem, hogy Ryan még itt lesz, de megint azt tette. Eltűnt.

Hihetetlen, ami éjszaka történt.

A félelem, amit éreztem.

Nem azért, mert Phillip Burrows ott volt. Tudtam, hogy az engem körülvevő emberek kézben tartják a helyzetet. Megbíztam bennük, és tudatosodott bennem, hogy igazat mondtak. A félelem a férfiak miatt tört rám, akik belekeveredtek. Különösen mikor Ryan kirohant a hátsó ajtón a harc kellős közepébe.

Őrültség volt, mert tudtam, hogy ért a munkájához. Hallottam néhány történetet Juliantól és Mattie–től a Hawks férfiak nőiről. A történetek közül sok észbontó és szuper ijesztő volt. Néhány dolog, amin a nők keresztülmentek, rosszabb volt, mint amit én átéltem. Habár a végén mindannyian jól jöttek ki belőle. És ez a Hawks férfiaknak, valamint Ryannek és munkatársainak volt köszönhető.

Killer kinyitotta a bejárati ajtót, és elsőként lépett ki. Julian előre tolt, így követnem kellett Killert. Julian mögöttem jött Mattie–vel.

Átmentünk az úttesten a telepre. A hely ki volt világítva. Mindenütt járművek álltak. Amikor Killer kinyitotta az ajtót, nem akartam belépni. A feszültség végigfutott a gerincemen. Hány ember lehet odabent?

– Rendben leszel itt– mondta Killer.

Bólintottam. – Tudom. – És tényleg tudtam, mert a férfiak a klubban elképesztőek voltak. Tudtam ezt tapasztalatból, és abból ahogy Julian dicsekedett velük.

Az ajtón belépve végigmentünk egy folyosón, majd egy nagy, nyitott térbe értünk, ahol kanapék, székek, egy biliárdasztal, néhány játékgép és egy bárpult állt. Néhány férfi és nő is volt bent. Két nő, valójában, és amikor megláttak minket, lassan közeledni kezdtek. Killer mögé bújtam. Julian és Mattie mellém léptek, és Julian átkarolta a derekamat.

– Szia, drágám – mondta az egyik nő.

– Muffin. – Várjunk csak, micsoda? Muffin? Ez tényleg Killer száján jött ki? Tudtam, hogy van egy „old lady” –je– nem mintha tudtam volna, mit jelent ez– de még sosem láttam őt korábban. Vagy Killer reakcióját rá. Killer hangja olyan volt, amilyet még sosem hallottam. Édes, lágy és szeretetteljes. Előrehajolt, megragadta a nő állát, és megcsókolta, úgy mintha senki sem lenne körülöttük, aki láthatná. Láttam, ahogy a nő beleolvadt az ölelésébe, és átkarolta a derekát. A csók végén Killer a nőt a vállánál fogva felém fordította. Ekkor a másik nő odalépett Mattie–hez, és átölelte a derekát, amit a férfi viszonzott.

– Em, ő az én old lady–m, Ivy. Ivy, bemutatom Emmie–t.

– Szia, Emmie. Olyan sokat hallottam már rólad. Esküszöm, csak jót. Sajnálom, amin keresztülmentél. Undorító, amit egyesek művelnek. A család néha totál szívás. De örülök, hogy gyógyulófélben vagy. Ehhez Julian és Mattie a legtökéletesebbek, akik csak lehetnek körülötted, mert kedvesek, viccesek és aranyosak. Fogadok, hogy...

– Kicsim – szólt rá Killer.

Ivy elpirult. – Bocsánat. Néha elszabadul a szám.

Megrándult az ajkam. A lány... imádnivaló volt. A szorítás enyhült a mellkasomban.

– Örülök, hogy megismertelek, Ivy.

A mosolya felragyogott. – Én is.

– Emmie – szólított Mattie. Ránéztem és a nőre mellette, hasonlítottak egymásra. – Ő a nővérem, Zara. Zara, Emmie.

– Szia, örülök, hogy látlak, Emmie. Sajnálom, ami korábban történt. Bár biztos vagyok benne, hogy a fiúk mindent kézben tartottak.

Bólintottam. – Igen. – Ha jól emlékeztem, Zara Talon felesége, és összesen négy gyerekük volt.

– Előkészítettünk neked egy szobát. A testvérek közül sokan máshol alszanak, így könnyű volt két egymáshoz közeli szobát találni.

Két szobát?

Várjunk csak, egyedül maradnék?

Egy motorosokkal teli helyen?

Igen, bíztam bennük, bizonyítottak nekem, de ez akkor is ijesztő volt azok után, ami nemrég történt. Betörtek Julian és Mattie lakásába, hogy megöljenek. Mert a nagynéném holtan akart látni.

Lehet, hogy többen is üldöznek?

Még több embert fog utánam küldeni?

Valóban szabad voltam?

Killerre pillantottam. – Fog még utánam küldeniembereket?

Nem kellett részleteznem. Megértette, mert így válaszolt: – Nem, rajta tartottuk a szemünket. Burrows volt az egyetlen, akivel az ügyvédjén kívül kommunikált. Ő a mi emberünk, még akkor is, ha látszólag neki dolgozik. Nem fog kijutni, és senkivel nem lép kapcsolatba úgy, hogy mi ne tudnánk róla. Vannak embereink odabent, akik szemmel tartják ott is.

– Most már tényleg biztonságban vagy, galambom – mondta Julian a derekamat megszorítva.

Felemeltem a fejem és a szemébe néztem. – Igen – suttogtam, majd elmosolyodtam.

De ez a biztonság elég erőt adhat ahhoz, hogy gondtalanul kimehessek a világba?

Idővel, talán igen.

Mindig az időn múlt minden. Most legalább már tudtam, hogy több időm van, mint amire eddig számítottam. Nem kellett többé a halálra gondolnom.

Szabad voltam.

– Asszony – mondta valaki.

Mielőtt megnézhettem volna, ki az, Zara mormogni kezdett az orra alatt. Aztán feszes mosollyal az ajkán megfordult. Mattie karja elernyedt.

– Kezdődik– énekelte Ivy halkan.

Összezavarodva vontam fel a szemöldököm, mikor Zara csípőre tette a kezét és Talonra meredt.

– Ne „asszonyozz” engem, Talon Marcus. Ne rohanj ki innen fegyverrel a kezedben, mondván, hogy helyzet van, a frászt hova rám.

Talon csak a szemét forgatta. – Asszony, helyzet volt.

– Tudom, Talon, de nem tudnál minden egyes alkalommal, amikor fegyvert lóbálva indulsz el, egy másodpercet szánni arra, hogy megcsókolj, és elmondd, hogy szeretsz? Az utolsó dolog, amit mondtam neked, az volt, hogy egy bunkó vagy, és hogy ma este nem lesz semmi. Szerinted azt akarom, hogy ez legyen az utolsó dolog, amire gondolsz, ha történik veled valami?

Pimaszul vigyorgott. – Cica, kézben tartottam mindent. Nem volt miért aggódnod. Plusz tudom, hogy szarságokat beszéltél. Ma este úgyis dugunk, és ezt te is tudod.

Zara a magasba dobta a kezeit. – Ez most teljesen mellékes.

Most komolyan a szexről beszéltek, mindenki előtt? Körülnéztem. A csoport nagy részét látszólag szórakoztatta a jelenet, de az volt az érzésem, hogy ez nem tért el a megszokottól. Senki sem volt úgy megdöbbenve, mint én a tágra nyílt szemeimmel és tátott számmal.

Talon közelebb lépett Zarához, átkarolta, és magához húzta. Amikor a fülébe súgott valamit, a nő bólintott, de közben a mellkasára csapott. Hallottam, ahogy a pasi kuncogott, majd mormogott még valamit. Aztán a nő megcsókolta.

Julian ujja megkocogtatta az állam. Becsuktam a számat, ő pedig felnevetett. – Semmi baj. Állandóan veszekednek, de a kémia, ami köztük van, kárpótol mindenért.

Nem tudtam, mit mondjak, csak bólintottam.

Ezt akartam.

Akartam, ami Zara és Talon között volt.

Ami Killer és Ivy, valamint Julian és Mattie között volt.

Akartam valakit, akivel törődhetek, és akit vadul szerethetek.

Persze, hogy azonnal Ryan jutott az eszembe, de gyorsan elhessegettem magamtól a képét, mielőtt még hatalmába keríthetne, és hagynám, hogy a történtekhez képestmeglepően jó kedvem elillanjon.

Ivy elkapta a tekintetem. – Mi lenne, ha megmutatnám a szobákat? Biztos vagyok benne, hogy fáradtak vagyok ezután a sok minden után. Tudom, hogy én az lennék. Úgy értem – forgatta a szemét – elég későn jöttem, de a párommal töltöttük az estét, és mi szeretjük ezeket a késői estéket. Hála Istennek, hogy vannak embereim, akik nekem dolgoznak, különben hulla lennék holnap. És mivel Zara korábban már itt volt, úgy döntött, hogy együtt fogunk lógni, főleg, hogy Nancy és Richard, azaz a szülei felajánlották, hogy éjszakára magukhoz veszik a gyerekeket.

– Bébi – mondta Killer, de közben mosolygott.

– Rendben. – A nő tapsolt. – Szobák. Menjünk. – Magunk mögött hagytuk Talont és Zarát, és egy másik folyosón haladtunk végig. Kaptam néhány pillantást a körülöttem álló férfiaktól. Egyiktől sem borzongtam úgy, mint korábban Lenny–től. Ettől megnyugodtam.

Bizalom.

Itt volt az ideje, hogy megmutassam nekik, hogy bízom bennük, hogy tudok bátor lenni, még azok után is, ami az imént történt.

Megálltunk egy ajtó előtt, amit Ivy kinyitott. – Mattie–nek és Juliannek.

– Igazából csak Mattie marad itt. Én Emmie–vel leszek – mondta Julian. Rám nézett, de én máris a fejemet ráztam.

– Nem, te maradj azembereddel.

– Galamb...

A mellkasára tettem a kezem. – Tudom, azok után, ami most történt, azt gondolnád, hogy mostanra már teljesen kikészültem. Azt gondolnád, hogy ehhez még az új hely is hozzáad, de nem így van. Nem mondhatom, hogy nem ébresztelek fel rémálmokkal, de nálunk ez számít normálisnak. – Elmosolyodtam, ahogy Julian is. – Tudom, hogy biztonságban vagyok. Tudom, hogy szabad vagyok, és tudom, hogy megbízhatok ezekben az emberekben, akik körül vesznek. Legalább ezt hadd mutassam meg azzal, hogy magamra maradok egy szobában, egy számomra ismeretlen helyen.

A kezét az enyémre tette. Közelebb hajolt, és megcsókolta a halántékomat. – Jól van, bátor galambom.

– Köszönöm – suttogtam. Mattie előre lépett, megölelt, majd mindketten bementek a szobájukba, becsukva maguk mögött az ajtót. Végignéztem a folyosón, ahonnan jöttünk, és a testem bizseregni kezdett az aggodalomtól. Kényszerítettem magam, hogy leállítsam. Szembefordultam Ivy–val és Killerrel.

– Az az én szobám? – A mögöttük lévőre mutattam, Julian és Mattie szobája mellett.

Ivy bólintott. Lassan kinyújtotta a kezét, és megfogta az enyémet. Az ajtóhoz vezetett, és kinyitotta. – Nem ez a legjobb hely. Nem olyan, mint a Sheraton hotel vagy ilyesmi. De most komolyan, el sem tudom képzelni, hogy a motorosok egy olyan helyen akarnának megszállni, túl piperkőc lenne nekik. – Nevetett. – Ez a hely legalább tiszta, meleg és barátságosabb, mint egy szálloda. Minden ajtó zárható, és ehhez a szobához saját fürdőszoba is tartozik. Azért adtam ezt neked és nem a fiúknak, mert nekünk, nőknek nagyobb szükségünk van egy saját fürdőszobára. Bár Julian valószínűleg többet nézi magát a tükörben, mint mi. – Intett a kezével. – Nem vagyok gonosz vagy ilyesmi. Csak azt mondom, hogy ő elég jól néz ki. Erről gondoskodik is mindennap, az összes rutinjával. Ugye tudod, mire gondolok?

A zagyva szövege eszembe juttatta, hogy milyen jól éreztem magam Juliannal, már az első pillanattól. Ivy ugyanilyen volt. Akárcsak Julian, ő is bárkinek mosolyt tudott csalni az arcára. Hogy megnyugtassam, azt mondtam: – Tudom, mire gondolsz. Láttam a napi rutinját, nem csoda, hogy tökéletes a bőre.

– Pontosan. – Elmosolyodott, és mindketten nevettünk. Megfeszültem, amikor ezután megölelt. Ha érezte is, nem reagált, de visszahúzódott, és azt mondta: – Remélem megkapod a jól megérdemelt pihenést.

– Köszönöm. – Killerre pillantottam. – Még egyszer köszönöm, hogy...

Megragadta Ivy tarkóját, és gyengéden indulásra ösztökélte. – Szóra sem érdemes.

Mosolyogva intettem Ivy–nak, mielőtt Killer rám csukta volna az ajtót. Odamentem, hogy bezárjam, majd megfordultam, és nekidőltem. Bár a szívem a torkomba kúszott a gondolatra, hogy egyedül vagyok a szobában, mégis elléptem az ajtótól, és bebújtam a friss illatú ágyba.

Meg tudtam csinálni.

Ez volt az én újrakezdésem, mert most már teljesen szabad voltam.

Huszadik fejezet

Emerson

 

Fordította: Sweety

 

Annak ellenére, hogy a rémálmaimban szereplő összes ember már hat hónapja rács mögött volt, és tudtam, hogy biztonságban vagyok, egyes éjszakákon még mindig sikoltozva és izzadtan ébredtem fel. Ennek köze lehetett ahhoz, hogy most már egyedül éltem. A ház csendességéhez. Nem volt itt Julian, hogy bejöjjön felébreszteni. Nem volt itt Mattie, hogy a hajamat fésülgesse este, miközben a Dél-kaliforniai diétát néztük.

Legalább nem voltak messze. Még mindig megtehettük ezeket a dolgokat. Ha akartam, még mindig találkozhattam velük minden nap, hiszen a szomszédban laktak. Apa életbiztosításából megvettem Talon házát, amit valójában soha nem használt, de megtartotta, mert nem akarta, hogy valami idegen költözzön be.

Nagyszerű volt a tudat, hogy ott vannak a szomszédban, de a későéjjeli felriadást nem szerettem egyedül csinálni. A zene sokat segített, és tudtam, hogy egy nap a rémálmoknak is vége szakad. Csak reméltem, hogy ez minél előbb bekövetkezik. Bár nem úgy tűnt.

Megfordultam az ágyban. A szobámat egy másik éjszakai lámpa világította meg. Ez egy házavató ajándék volt Juliantól. Nem olyan volt, amit közvetlenül a konnektorba kell bedugni. Egy vezetékhez volt csatlakoztatva, aminek a kapcsolója az éjjeliszekrényemen volt. Egy felhőkön úszó holdat ábrázolt. Bár gyerekesnek tűnt, imádtam.

Minden dolgot imádtam a szobámban és a házamban. Csak egy apró, egy hálószobás lakás volt, de az enyém. Tisztességesen fizettem érte. És az, hogy volt egy hely, amit a sajátomnak nevezhettem, ami biztonságos volt, megérte a csendet.

A dolgok lassan kezdtek összeállni az életemben. Volt munkám. Valójában saját, logó tervező vállalkozásom volt. Elkezdtem online tanfolyamokat végezni, mindent, amit csak lehetett, hogy biztosan megszerezhessem az alapdiplomámat grafikai tervezésből. A Photoshoppal eleinte nehéz volt boldogulni, mivel a rajzoláshoz szoktam, de kezdtem belejönni. Valahogy a tanulás mellett is sikerült néhány ügyfelet szereznem, miközben a diplomámon dolgoztam. Szerencsére ezek az ügyfelek elégedettek voltak azzal, amit papíron és nem számítógépen készítettem, és megígérték, hogy népszerűsítik a munkámat. Azt is megemlítettem nekik, hogy hamarosan naprakész leszek néhány asztali tervezőszoftverrel, beleértve azt a rohadt Photoshopot is. A legjobb az egészben, hogy otthonról dolgozhattam, amennyit csak akartam, a nappalim sarkában berendezett kis zugomban.

Híztam, bár biztos voltam benne, hogy a legtöbbet a fenekemre és a hasamra szedtem fel, de nem bántam. Elégedett voltam azzal, ahogy kinéztem.... Legalábbis nagyjából. Még a forró napokon sem mentem ki a házból hosszú ujjú felső és a lábamat takaró ruha nélkül. Nem akartam, hogy az emberek lássák a hegeimet. Ez egy olyan félelmem volt, amin nem tudtam gyorsan túllépni.

Többször mozdultam ki a házból, mint szerettem volna, főleg mert Julian vagy Ivy mindig elrángatott különböző helyekre.

Első alkalommal, amikor nyilvános helyre mentem, Julian elvitt Donny sírjához. Ott ültem, végig sírva és bocsánatot kérve, miközben Julian átölelt. A bűntudat még mindig nyers volt bennem, amiatt, ami vele történt. Nem hittem, hogy valaha is felhagyok önmagam hibáztatásával, ez olyasmi volt, amivel meg kellett tanulnom együtt élni. Végül.

A második alkalommal egy ünnepi vacsorára mentünk Juliannal, Mattie–vel, Ivy–val, Killerrel, Zarával, Talonnal, Violettel– aki még mindig megijesztett egy kicsit, mert egy cseppet harcias volt – a férjével, Travisszel és Butch–csal. Ryan nem volt ott. Úgy tűnt, nem ért rá. Különtermet foglaltak egy étteremben, hogy megünnepeljük azoknak az embereknek a bebörtönzését, akik megpróbálták tönkretenni az életemet. Gloriát, Lenny–t, Jarrodot és Phillip Burrows–t elítélték és negyven évre rács mögé csukták. Két évtizedig feltételesen szabadlábra sem helyezhették őket, és addigra vagy meghalnak, vagy túl öregek lesznek a bosszúhoz. Legalábbis ebben reménykedtem.

Ami még jobb volt, az a bírósági eljárás előkészítése. Nem kellett szembe néznem velük. A rajzaim, a füzetem és a vallomásom elég volt, így nem kellett megjelennem a bíróságon. Emellett rengeteg felvételük volt bizonyítékként azokról a fiatal nőkről, akiket bántottak. Tele volt a tévé a nevemmel és az arcommal. Az újságírók interjút akartak készíteni velem, de meglepetésemre és megkönnyebbülésemre Violet mindenre gondolt– az ő száma volt megadva kapcsolattartóként. Talon azt is javasolta, hogy egyelőre ne szerepeljen a nevem a ház tulajdoni lapján, amíg a dolgok el nem csendesednek, és az ügyem nem lesz már régi hír. Nem is érthettem volna jobban egyet, így az ő neve maradt rajta, amíg az emberek el nem felejtenek engem.

Az ünnepi vacsoránkat követő napon Julian elvitt a fodrászhoz, ahol levágták és befestették a hosszú, sötét hajamat. Amikor megláttam a kész frizurát a tükörben, elállt a lélegzetem, és lassan felnyúltam, hogy megérintsem a puha tincseket. Gyönyörűnek éreztem magam tőle, és a nap hátralévő részében új lendülettel lépkedtem. Máskor, amikor kimerészkedtem, új barátaim elvittek a könyvesboltba vagy Ivy kávézójába, és néhányszor moziba is elmentünk. Bár a mozit nem szerettem annyira, mivel mindig zsúfolt volt. Nem voltam még bevásárlóközpontban sem, mert féltem a nagy tömegtől. Nem tudtam, hogy a nagy tömegtől miért veszítem el az eszem, de így volt.

A fenébe is, még randiztam is. Ivy egyik törzsvendégével. Üzletember volt, de Ivy biztosított róla, hogy kedves ember. Az is volt. Elég jól kijöttünk egymással, beszélgettünk vacsora közben, amikor is egy olyan étteremben ültünk, amelyről Ivy tudta, hogy nem túl forgalmas.

A végére azonban mindketten tudtuk, hogy ez nem fog működni. Visszavitt Ivy kávézójába, ahol találkoztunk, mivel nem akartam, hogy otthon vegyen fel. Nem akartam, hogy megtudja, hol lakom. Mielőtt elhagyta Ivy kávézóját, megöleltük egymást. Még egy csók sem volt. Bár élveztük az együtt töltött időt, ő nem volt....

Ő nem az volt, akivel lenni akartam.

Akivel beszélgetni akartam.

Akiről álmodtam.

Nem az a férfi volt, aki állandóan a fejemben motoszkált.

Ez felbosszantott és dühített.

Miért nem voltam elég jó Ryannek?

A korom miatt? A személyiségem miatt? Valójában, sosem szakított időt arra, hogy igazán megismerjen. Talán a külsőm az oka? A sebhelyeim?

Nem tudtam, és mostanában sokat gondolkodtam azon, hogy megpróbáljam–e elérni.

Ha írnék neki, vajon válaszolna?

Ha felhívnám– bár már a gondolattól is kivert a víz –felvenné?

Kinyújtottam a kezem, és ujjammal végigsimítottam a telefonomon.

Felkaptam, és a hátamra gurulva bekapcsoltam a képernyőt. Először a Spotify–ra mentem – az appra, amit Julian a zene miatt telepített – és megnyitottam a countryzene mappámat. Egy összetört szívekről szóló dallal kezdődött, és bár szomorú volt, elmosolyodtam. Vigyorogtam, mert a countryzenéről mindig Ryan jutott eszembe.

Megnyaltam kiszáradt ajkamat, és megnyitottam az üzeneteimet.

A gyomrom és a szívem egy és ugyanazt érezte, mintha mindkettő ki akart volna ugrani a testemből, mielőtt még megtenném, amire készülök.

Jobban magamra húztam a takarót. A meleg éjszaka ellenére is megborzongtam az idegességtől.

Átolvastam a kérdéseket, amelyeket több hónappal ezelőtt küldött nekem, itt volt az ideje, hogy válaszoljak rájuk. Akkor az ő térfelén lesz a labda. Ha visszaüzen, tudni fogom, hogy akar tőlem valamit. Még ha csak barátságot is, nem panaszkodnék, mert Ryan az életem része lenne. Lehet, hogy a szívem fájna egy darabig, de idővel túltenném magam rajta.

Még sosem ettem nachót, de a kedvenc ételem most a... pizza. Ki ne szeretne egy jó szelet barbeque húsimádót? Miután olyan sok ideig nélkülöztem a pizzát, amikor újra megkóstoltam Juliannal és Mattie–vel, ott és akkor elhatároztam, hogy minden nap azt fogok enni életem végéig. Ha megúszhatom. És csokoládét, természetesen.

Az olvasással kapcsolatban: igen, szeretem. Mindig olvasok tévézés közben.

Természetesen meg kellett kérdezned, hogy szeretem–e a sportot. A válasz az, hogy igazából soha nem néztem. Lehet, hogy szeretném a focit, ahogy te is, csak még nem jöttem rá erre. Bárcsak lett volna erőm hozzátenni, hogy majd kiderítem vele, amikor együtt nézzük, de nem volt.

Amikor megkérdezted: az Emmie a rövidítése–e valaminek? És aztán megadtad a tippjeidet, mindegyiken nevettem. Különösen az Emmiten. Most már legalább tudod, hogy minek a rövidítése. Még most is nevetek a találgatásain.

Butch lopott még ebédet tőled? Megütötted már érte?

Azt kérdezted: Jól vagyok? Végre azt mondhatom, hogy igen, jól vagyok. És ehhez sok köze volt az ő segítségének.

Szereted Disney–t? Hát még sosem láttam Disney–filmet. Mielőtt apám meghalt, a farmon töltöttem a napjaimat, főleg az állatok etetésével, rendben tartásával, kaszálással, takarítással, és néha főzéssel, már ha olyasmit akartam enni, amitől nem fordul fel a gyomrom. Apa főztje csak elvétve volt jó. Sokszor volt elhibázva. Mégis, ő volt a legjobb apa, aki csak létezett.

Amikor azt írtad: Néha utálom a munkámat, amikor nem találom a válaszokat, amiket akarok. A szívem szakadt meg érted. Akkor még nem tudtam, hogy mivel foglalkozol. Most már jobban megértem, és remélem, hogy bármin is dolgozol, gyorsan megtalálod a válaszokat.

Ötödszörre sikerült megnyomnom a Küldés gombot. Azonnal meg is bántam, mert elfelejtettem, hogy milyen késő volt. Reméltem, hogy nem ébresztettem fel, az kellemetlen lett volna.

Amikor fél órával később sem kaptam választ, kényszerítettem magam, hogy letegyem a telefont, és elforduljak. Tágra nyílt szemmel bámultam a falat, az agyam túlórázott. Jó döntést hoztam azzal, hogy üzenetet küldtem neki?

Túl erőszakosnak tűntem? Meg lehetett állapítani a válaszaimból, hogy kedvelem őt? Azt gondolta, hogy csak egy naiv fiatal lány vagyok, aki hősként imádja őt?

Mi történne, ha megemlíteném, hogy láttam őt a nővel? Hogy milyen érzést keltett az bennem, hogy azt kívántam, bárcsak én lennék az, akivel együtt volt?

Nem, az határozottan kínos és hátborzongató lenne, és ostoba kislánynak tűnnék.

Még akkor is, ha azt kívántam, bár Ryan lenne az első.

Ami őrültség volt, hiszen alig ismertem őt, mégis úgy éreztem, mintha ismerném.

Talán azért, mert annyi időt töltöttem azzal, hogy figyeltem őt, anélkül, hogy észrevett volna. Bár, őszintén szólva, nem tagadhattam le a vonzalmamat a pasi iránt. Már a kezdetektől fogva, Ryan az összes férfi közül kiemelkedett, akit eddig láttam. Vajon csak a vonzódás irányította a szívemet és az elmémet? Nem tudtam, de ki akartam deríteni, hogy mik lehetnénk egymás számára.

Várnom kellett, hátha válaszol, de elutasítottam, hogy egész éjjel fent maradjak ezen gondolkodva.

Lehunytam a szemem, hallgattam a zenét, és reméltem, hogy álomba ringat.

Végül így is lett, de az álom, amit láttam, nem segített.

Ryan és én voltunk benne a hátsó teraszán. Ittunk, beszélgettünk, és én elég bátor voltam hozzá, hogy odamenjek a székhez, amelyben ült. Az ölébe ültem, és azt mondtam neki, hogy ő az egyetlen számomra.

Felnézett és elmosolyodott. A keze a tarkómra csúszott, és a szájához húzta a számat, ám mielőtt az ajkunk összeért volna, arra ébredtem, hogy a függöny résein keresztül besüt a nap. A hátamra gördültem, és a plafon felé átkozódtam. Arra gondoltam, hogy visszaalszom, hogy tovább kergessem az álmot, de tudtam, hogy hiábavaló lenne. Ehelyett felkeltem, lezuhanyoztam, és elkezdtem a napomat. Csak néhány percenként néztem a telefonomra, de a nap végéig sem jött válasz. Nem számított hányszor is néztem meg.