11.-12. Fejezet

 

Tizenegyedik fejezet

Warden

 

Fordította: Sweety

 

A telefonom néma maradt. Még ha újra és újra megnyomtam is a gombot, hogy felélesszem, akkor sem jelent meg új üzenet. A zsigereimet aggodalom tépázta. Mintha az előbb hallottam volna kiáltani valakit, és legszívesebben átrohanva berontottam volna az ajtón, hogy megtudjam, mi a fene folyik ott.

De nem tettem.

Gyűlöltem, hogy nem tehettem meg. Utáltam, hogy Emmie könyörgött, hogy ne kiabáljam a nevét, és ne üzenjek neki, mégis megtettem. Miatta. Egy nőért, akit nem is ismertem. Mindezt azért, mert aggódtam érte.

Tárcsáztam Violet számát. – Mondd – vette fel.

– A közelben vagy?

– Igen.

– Travis veled van?

– Amikor a társad hív, és azt mondja, hogy menj el hozzá, de nem tudod, hogy miért, szerinted nem menne veled?

De igen, ő is menne. A nőjéért.

– Ki kell tenned egy sarokkal arrébb. Mondd meg Travisnek, hogy gyalog jöjjön a hátsó udvarra.

Vi beszívott egy mély lélegzetet. – Mi a fasz van, Warden?

– Figyelj, valami történik a szomszédban. Szükségem van rád, és hogy egyedül gyere. A neved Emily. Az enyém Jackson, és a csajom vagy, de összekaptunk.

Nem mondott semmit, csak hallgatott.

– Vi, bármi is folyik a szomszédban, az nagyon gáz. Amit olvastam a fickóról, Lenny–ről, az kurvára nem tetszett. Amit tudok, az az, hogy egy nőt bezártak a pincébe. Legalábbis azt hiszem. Mondtam neki, hogy tudok segíteni, de nem akarja.

– Közel vagyunk. Szólok Travisnek, hogy innen gyalog jöjjön. Hallotta, amit mondtál, és azt üzeni, ha megpróbálsz rám mozdulni, letépi a golyóidat.

Felhorkantam. Megpróbálhatná, de én vagy tíz kilóval voltam nehezebb a fickónál. Nagy küzdelem lenne. Nem mintha meg akarnám környékezni Vi–t. Jézusom, olyan, mintha a testvérem lenne.

– Biztos lehetsz benne, hogy észben tartom. Ez csak a biztonság kedvéért kell. Még az sem biztos, hogy figyelnek.

– Rövidesen ott leszek – mondta, majd letette a telefont.

Sóhajtva a homlokomhoz koppintottam a telefonomat, aztán zsebre vágtam, és elindultam a ház bejárata felé. Szavaihoz híven, Vi hamarosanmegérkezett. A kocsija csikorogva állt meg a házam előtt. Kiszállt, és a házamra meredt. Odamentem az ajtóhoz, és kinyitottam.

– Mit keresel itt, asszony? – Szólítottam meg jó hangosan.

– Hívj még egyszer asszonynak, és lelépek– válaszolta Vi.

Egymáson tartottuk a szemünket, akkor is, mikor hallottuk, hogy kivágódik az ajtó a szomszédban. Hamarosan bevágódott egy csattanással.

– Mivel nemrég több hangüzenetet hagytam neked, amiket válasz nélkül hagytál, azt hittem, hogy nem beszélsz velem, tökmag.

Vi szeme még jobban összeszűkült. Látszott bennük az ígéret, hogy megfizetek még a tökmagért.

– Szánalmas seggfejnek hangzottál a telefonban. A saját szememmel kellett látnom.

– Gyere be, Emily – mondtam karba tett kézzel.

– Készen állsz megalázkodni, Jackson?

Egy hangot hallottunk, mintha valaki felnyögött volna, miután megütötték. – Hé, haver– szólt Lenny, és abból, ahogy a bordáját dörzsölgette a verandán, a nője mellett állva, tudtam, hogy kapott egy könyököt az oldalába. Fel akarta hívni magára a figyelmünket.

Nos, megtörtént, és látni akartam, mit szólnak hozzá.

– Szia– mondtam.

– Ez itt a nőm, Gloria.

– Szia. – Elmosolyodott, de ez nem ért el a kemény szeméig.

Megemeltem az állam, és amikor Violet mellém ért, átkaroltam a vállát. – Ő Emily.

Violet intett. – Szia. Örülök, hogy megismerhetek valakit errefelé.

– Téged még nem igazán láttalak itt – jegyezte meg Gloria.

– Mert az én kecóm jobb, mint Jacksoné.

Amikor elkaptam Lenny "komolyan mondja" pillantását, bólintottam.

– Ha nem lenne olyan jó az ágyban, már régen nem lennék vele. – Ezért kaptam egy ökölcsapást a gyomromba. Köhögtem és nevetni kezdtem. Megragadtam a csuklóját, mielőtt újra próbálkozott volna. – Ugyan már, szamárbogyó, tudod, hogy csak szórakozom.

Lenny felhorkant. – Szamárbogyó?

Magamhoz húztam Vi–t. – A nőm imádja az állat beceneveket. Minél egyedibb, annál jobb. – Közelebb hajoltam hozzájuk, és tettetett suttogással hozzátettem: – Az Emmie–t csak akkor használom, ha tudom, hogy kutyaszorítóban vagyok.

Jézusom, hányingerem volt attól, hogy ezt a baromságot eljátszottam.

Tudtam, hogy Vi is így érzett. Már csak abból is, ahogyátkarolta a derekamat, és kurva erősen belém csípett. – Mi lenne, ha bemennénk, mielőtt még elárulod az összes rohadt titkunkat. Örülök, hogy megismerhettelek benneteket.

– Igen, én is– mondta Gloria.

– Jó szórakozást, testvér – mondta Lenny. A fenébe, a fickó tényleg hülye volt. Abban nem voltam biztos, hogy Gloriát is meggyőztük a sztorinkról, de reméltem, hogy Lenny hülyesége átragad rá.

Olyan vigyorral köszöntem el, ami remélhetőleg kurvára azt sugallta, hogy mindjárt kapok egy kis puncit.

A bejárati ajtón belépve megláttam Travist a kanapén ülni. Mielőtt bármit is mondhattam volna, Vi leengedte a karját, felém fordult, és azt kiáltotta: – Most pedig mondd el, miért kellene megbocsátanom, amiért lesmároltad a fivéremet Jackson. A fivéremet!

A fogamimat összeszorítva mormoltam: – Te rohadt picsa!

– Emmie, édesem, már mondtam neked, hogy nem tudtam, hogy ő az. Sötét volt. Azt hittem, hogy te másztál be az ágyamba, nem ő.

Travis halkan felhorkant.

Vi ajkai elvékonyodtak, hogy fel ne nevessen. – Nem tudom, hogy hihetek–e neked.

– Gyere ide, hadd kárpótoljalak. – Az ajkamhoz emeltem az egyik ujjamat, és fejemmel a lépcső felé intettem. Elindultam, mire Violet hangosan felnyögött, azután leborította az átkozott lámpámat az oldalsó asztalról. Az a földre zuhant, ő pedig felkiáltott: – Igen, He-Man, igen.

A kurva életbe. Legalább eljátszotta, hogy jó vagyok az ágyban.

Megráztam a fejem, és felmentem a lépcsőn, tudván, hogy mindketten követni fognak. Bevezettem őket a dolgozószobámba a ház túlsó felén, távol a szomszédtól. Amikor mindannyian bent voltunk, becsuktam az ajtót. Violet az íróasztalomhoz ment, és leült mögé. Travis a lány mellett az asztal szélére parkolta a seggét. Remek, most aztán rohadtul le kell majd fertőtlenítenem.

– Néhány héttel ezelőtt, késő este kaptam egy üzenetet egy ismeretlen számról. Nem árulta el, hogyan szerezte meg, de azt mondta, hogy csak el akart érni. A név, amit megadott, Emmie volt. – Kibaszottul nem akartam elmesélni, hogy azért, mert az éneklésem "megnyugtatta" őt. – Leellenőriztem a házam körül élő embereket, de nem találtam semmit. Próbáltam többet megtudni, de ő mindig meghátrált. Valami olyasmit éreztem az üzeneteiben, amitől aggódni kezdtem. Nem állt össze a kép, egészen addig, amíg fel nem hívtalak. – Fel–alá járkáltam, és fél kézzelbeletúrtam a hajamba.

– Amikor felhagyott a kommunikációval, random faszságokkal folytattam az üzengetést, hogy lássam, ha megnyitja őket. Nem tette. Egyetlen üzenet sem jött. De ez megváltozott, amikor ma kimentem a hátsó teraszra, és elkezdtem a nevét kiáltozni. Kétségbeesetten üzent nekem, hogy fogjam be. Ekkor jött ki Lenny, a faszfej a szomszédból. Elég fura, hogy csak most találkoztunk, pedig már majdnem két hónapja annak, hogybeköltöztem. Megkérdezte, hogy kinek kiabálok. Éreztem rajta, hogy valami nincs rendben. Megkérdeztem, hogy egyedül van–e. Azt mondta, a nője nincs otthon. Eljátszottam, hogy a színlelt csajom, Emily, szarakodik velem, mondtam, hogy valami mást keresek, és hogy a nője talán ismer valakit. Az a helyzet, hogy amikor azt mondta, hogy a nője nincs otthon, mozgást láttam a pincéjük ablakában.

– Bassza meg – vágta rá Travis.

– Ki ez a nő?

– Kurvára fogalmam sincs. Nem mond nekem semmit. Meg van rémülve. Ennyit tudok. Valamit csinálni akarnak vele, vagy fenyegetik valamivel.

– Ki akarod hozni onnan? – kérdezte Vi.

– Kurvára igen, de meg kell győződőm róla, hogy biztonságban lesz, amikor ez megtörténik. Tudnom kell, hogy mi az, ami miatt bezárva tartják.

– Biztosra veszed, hogy be van zárva? – kérdezte Violet.

– Soha senkit nem láttam a ház körül, kivéve azt a két faszkalapot. Biztos vagyok benne, hogy bezárták a pincébe.

– Hogyan akarod ezt véghez vinni?

– Lan utánuk fog nézni. Meglátjuk, mit tud kideríteni. Beszéltem Butch–csal. Ő viszi a másik ügyem, követi a nyomokat. Egyelőre a házat kell figyelnünk, én pedig próbálok még beszélni vele sms–ben.

– Van még valami információd Emmie–től?

– Azt mondja, biztonságban van. Egyelőre el kell hinnem. Azt mondja, harmincéves, de ezt nem igazán hiszem. Mondtam neki, hogy ki tudom hozni. Azt mondta ne. Még ne.

– Ezért gondolod, hogy valamivel a kezükben tartják őt – jegyezte meg Travis.

Bólintottam. – Fel kell állítanunk kamerákat, elöl és hátul is. Van itt néhány felszerelés, de többre lesz szükségem.

– Elmegyek azirodába, elhozom, amire szükséged van. Készíts egy listát.

Az íróasztalomhoz mentem, tollat és papírt ragadtam, és felírtam mi kell még.

– Ha nincs meg minden azirodában, szólok Linknek, hogy szerezze be– mondta Travis. Link az ő embere volt. Hallottam a fickóról, de még nem találkoztam vele. Morogtam válaszul.

A telefonom rezgett. Ledobva a tollat, elővettem, és a mellkasom összeszorult.

– Ő az – mondtam.

– Mit írt? – kérdezte Violet.

– Kérlek, tudd, hogy nagyra értékelem az ajánlatodat, hogy segítesz, de nem fogadhatom el. Nem akarom, hogy még valakinek baja essen miattam. Távol kell maradnod Lenny–től és Gloriától. Maradj biztonságban, Warden. Egy nap majd kijutok innen, és távol kerülök tőlük. De addig nem beszélhetünk többet. Ígérem, egy nap szabad leszek. Így vagy úgy. Segítettél nekem azzal, hogy beszéltél hozzám. Mindig nagy becsben fogom tartani azt a kis ajándékot, amit adtál nekem, de kérlek, kérlek, Warden, maradj távol, és biztonságban. Nem engedem, hogy még egyszer bajba kerülj miattam. Mindannyiunknak jobb lenne, ha folytatnád azéleted, ahogy eddig volt, és úgy tennél, mintha nem is léteznék. Köszönöm, és sajnálom. – Megmarkoltam a telefont. Ha nem lenne rá szükségem, kurvára összetörtem vagy elhajítottam volna azt az átkozottat.

– Nem akarja, hogy másnak is baja essen miatta – mondta Violet. – Kinek ártottak?

Megráztam a fejem, mert nem tudtam az istenverte választ.

– Téged védelmez – mondta Travis.

– Igen, így van – mondtam, a hangom durva volt. Nem ismert engem, nem tudta, mire vagyok képes, mégis meg akart védeni, mert attól félt, hogy bántani fognak azok a rohadékok. Ki tudtam volna hozni őt. Ki kellett hoznom őt.

– Válaszolsz? – kérdezte Violet.

Akartam. Szerettem volna azt mondani neki, hogy őrült, ha azt hiszi, hogy hallgatni fogok rá, és nem teszek semmit, de ettől csak aggódna. Ezt nem akartam.

– Ráhagyom– mondtam nekik.

– Egyelőre – tette hozzá Travis.

– Igen, baszd meg, egyelőre.

– Mit gondolsz, mit értett azalatt, hogy így vagy úgy, de szabad leszegy nap?

Ez a rész nem tetszett. Az aggodalomtól görcsbe rándult a gyomrom.

Egy pillanatra mindenki csöndben maradt.

Aztán Travis megszólalt. – Mindannyian ugyanarra gondolunk. Vagy el fog menekülni valahogy, vagy meghal, miközben megpróbál kiszabadulni.

– Ez nem fog megtörténni – morogtam.

Violet felállt, mellém lépett, és a karomra tette a kezét. – Nem, nem fog. Megyek, hozom a szükséges dolgokat.

– Édesem – szólította Travis. – Ha most elmész, az gyanúsnak fog tűnni. Amennyire ők tudják, ti ketten – a felső ajka felhúzódott– dugtok. Kimegyek és megszerzem a felszerelést. Majd fogok egy taxit, ha elég messze vagyok. Csak a kulcsokra lesz szükségem.

– A francba, igazad van – bólintott Violet, és átadta a kulcsait. Travis egy gyors puszit nyomott a halántékára, és távozott. Tudtam, hogy észrevétlenül kijut és eltűnik. Voltak képességei.

– Utálok várni – mondta Violet, és visszamenet a székhez.

Nem ő volt az egyetlen. Ha nem kapok mielőbb valamiféle választ bármelyik kérdésemre, kurvára ki fogok borulni.

Tizenkettedik fejezet

Warden

 

Fordította: Sweety

 

Az eltelt egy órában fel–alá járkáltam ebben a szűkös,kibaszott szobában. Travisnek hamarosan vissza kellett érnie, és akkor legalább lesz mit csinálnom, amíg a rendszert felállítom. Ide–oda forgattam a fejemet, hogy megpróbáljam enyhíteni a nyakamban lévő feszültséget, de az nem akart alábbhagyni. Milliószor rohangáltam fel–le a lépcsőn, hátha látok vagy hallok valamit a szomszédban, de csend volt.

Amikor kopogtak a bejárati ajtómon, Violet felnézett a számítógép mellől, és a tekintetemmel találkozott. – Fogalmam sincs – mondtam kérdő tekintetének. Mindketten kimentünk a szobából, le a lépcsőn, a bejárati ajtóhoz.

– Várj – suttogta Violet, mielőtt kinyitottam volna. Kigombolt néhány gombot az ingén, felborzolta a haját. – Arra az esetre, ha ők lennének, úgy kell kinéznünk, mintha hancúroztunk volna.

Jézusom, igaza volt. Gyorsan lehúztam a pólómat, és a kanapé felé dobtam. Ő bólintott. Megragadtam a kilincset, miközben arra gondoltam, hogy kurvára be kell fektetnem egy kukucskálóba, aztán kinyitottam az ajtót.

Butch tekintete rám szegeződött a nyitott ajtóról, ahogy nagy svunggal kitártam. Kinyitotta a száját, hogy mondjon valamit, majd becsukta. Rám nézett, el a vállam felett, rám, majd újra el a vállam felett. Mikor a szeme visszatért rám, megkérdezte:

– Halálvágyad van? Travis tud erről?

Szememet forgatva utasítottam: – Csak gyeremár be a picsába.

A fejét rázva belépett. Rögtön utána becsuktam az ajtót.

– Mi folyik itt? – kérdezte Butch, és Violetre, majd rám mutatott.

– Komolyan azt hiszed, hogy megtenném? – kérdeztem.

– Hé– bámult Violet.

– Hát, nem, de… a ruhák mást mondanak.

Sóhajtva összeszorítottam az orrnyergemet. Aztán elmagyaráztam Butch-nak, hogy mi folyik itt. A végére már a konyhában ültünk egy sör mellett. Biztonságosnak ítéltem, hogy a házban bolyongjunk, hiszen, ha látták Butch-ot megérkezni, vagy a kocsiját a ház előtt, akkor tudják, hogy már nem vagyunk az ágyban.

– Elég zűrösnek hangzik. Akarsz hallani valami furcsát? – Nem várta meg a választ, csak folytatta: – Az üzletvezető fickó a klubból, akit felkerestem, idegesnek tűnt, a látogatásom és a kérdéseim miatt. Nos, a kocsija épp most a szomszéd háza előtt áll.

A söröm az asztalra csapódott, ahogy felé hajoltam. – Mi a fasz?

Butch bólintott. – Biztos előbb ért ide, mint én, de én útközben megálltam, hogy harapjak valamit.

Violetre pillantottam. – Ők is benne vannak?

Megvonta a vállát. – Talán. Nagyon valószínű.

Visszanéztem Butchra. – Gondolod, hogy ez a fickó osztogatja a drogot a lányoknak?

– Ember, nem tudom biztosra mondani, de a fickó gyanús volt. Egész idő alatt nem nézett a szemembe. Folyton azt hajtogatta, hogy milyen fáradt az utazás miatt. Most meg itt van a szomszédban, és azzal együtt, amit az ottani figurákról meséltél, kezd összeállni a kép a fejemben.

– Nekem is – bólintottam. Ha így állt a helyzet, akkor nyomást akartam gyakorolni mindhármukra a bedrogozott lányokkal kapcsolatban, no meg azért is, hogy mi a francért tartották a pincéjükben Emmie–t. A kérdés az volt, hogy a legális úton, vagy a másikonjárjak–e el? Ebben a pillanatban csak a másik utat láttam, mert kurvára az volt az érzésem, hogy Emmie–nek ki kell jutnia onnan. Mióta lehetett ott egyáltalán?

– Mire gondolsz? – kérdezte Violet.

– Hogy menjünk–e be most, keményen és gyorsan, tegyünk róla, hogy mondjanak el mindent, amit tudnak, és segítsünk a nőnek a pincében? Vagy menjünk–e biztosra, és szerezzünk meg minden bizonyítékot, amire szükségünk van ahhoz, hogy elítéljék őket?

– Mi történik, ha gyorsan csináljuk, és visszafelé sül el? Emlékezz, mit üzent Emmie, nem hagyja, hogy másnak is baja essen miatta. Ha van náluk valaki, akit meg akar védeni, és ezért marad ott?

Bassza meg! Ha volt, akkor az azt jelenthette, hogy kockáztatná azt a személyt, ha máshol lennének.

– Szükségem van rá, hogy elmondja ezt nekem.

Violet bólintott. – Igen.

Felkaptam a telefonomat az asztalról, és begépeltem egy üzenetet. – Ez hogy hangzik? Emmie, mielőtt elengedném ezt az egészet, ahogy kérted, több információra van szükségem.

– Jól hangzik. Nem fogja tudni, hogy mik lesznek a kérdéseid, de hajlandó lesz válaszolni rájuk, hogy megvédjen téged – mondta Violet. Megnyomtam a Küldés gombot, és mindannyian a telefont bámultuk.

Összeszorítottam a fogaimat, amikor nem jött rögtön válasz.

A mosókonyha felől mozgást érzékeltem. Odanézve láttam, hogy Travis lép be az oldalajtón, egy dobozt ölelve. Violet felállt, és odasétált hozzá. Odahajolt és sugdosni kezdett. Elmondta neki, amit Butch–tól megtudtunk.

Néhány pillanat múlva bejöttek a konyhába, Violet pedig azt mondta: – Egyelőre csak egy üzenetet várunk Emmie–től.

– Már ha kapunk egy kurva választ – tettem hozzá.

– Üzenni fog– mondta magabiztosan Violet.

Igen, nekem is volt egy olyan érzésem, hogy Emmie válaszolni fog, de én egy türelmetlen ember voltam. Azonnal akartam, és volt egy olyan érzésem, hogy nem így lesz.

– Violet azt mondta, gondolkodsz rajta, hogy rárontasz hármójukra– mondta Travis, és helyet foglalt a nője mellett.

– Csak egy lehetőség, amin elgondolkodtam – mondtam neki.

– Mi történik, ha többen is vannak a bandában? Nem tudjuk, hogy csak a lányok bedrogozását és kidobását csinálják–e. Nem tudjuk, hányan vesznek részt benne. Hajlandó vagy kockáztatni, hogy a szomszéd bandát bevigyék, és aztánfelvegyék a kapcsolatot az embereikkel? Nem tudjuk, mennyire veszélyesek. Eljöhetnek ezért az Emmie nevű nőért vagy azokért, akikért aggódik.

Jézus kibaszott Krisztus! Igaza volt.

Az erőszakos behatolás szóba sem jöhetett, amíg nem kaptunk több választ.

– Kiszedhetnénk belőlük, hogy kikkel dolgoznak együtt – mondta Butch.

– Vagy nem. Nem sok férfi – pillantott Violetre– vagy nő árulná el a partnerét.

– Ezt a kockázatot nem vállalhatjuk. Addig nem, amíg nem tudunk többet.

– Egyetértek – bólintott Violet.

Csörgött a telefonom. Gyorsan ránéztem a hívószámra. Csalódás söpört végig rajtam, amikor nem egy titkosított szám volt. Helyette Lan volt az. – Lan – vettem fel.

– Lenny Kavas és Gloria Summers öt éve élnek abban a házban. Amennyire én tudom, soha nem volt munkájuk, azóta is munkanélküliek. Két évvel ezelőtt, vagy akörül, Gloria unokahúga költözött hozzájuk. – A testem megfeszült. – Egy helyi iskolába járt, amíg a család egyik barátja fizetni nem kezdett neki egy bentlakásos iskolát Melbourne–ben.

– Mi a neve? – kérdeztem az összeszorított fogaimon keresztül.

– Emerson Spence.

Emerson.

Emmie.

– Tudod, mit gondolok? – kérdeztem Lantól.

– Hogy az az Emerson nem is az iskolában van, hanem a szomszédos pincében. Valami csalót küldtek helyette az iskolába.

– Igen – sziszegtem.

– Az egyik barátom tartozik nekem egy szívességgel. Éppen úton van az internátusba. Meglátom, mit tud kideríteni. Csak azt nem értem, hogy miért kellett egyáltalán egy idegent bevonni, aki Emersonnak adja ki magát.

– Ezt még ki kell derítenünk. Nézd, mi is megtudtunk ezt–azt. – Elmondtam neki, amit Butch mondott, közben a gyomorsav a szerveimet marta.

Emerson Spence tinédzser volt.

Egy kibaszott tini.

Azt mondta nekem, hogy harmincéves. Miért?

– Egyáltalán nem tetszik ez nekem, Warden. Azt hiszem, itt az őrsön...

– Rajta vagyok.

– De...

– Rajta vagyok, Lan. Értékelem a segítségedet, ahogy az előbb is mondtam, de ez a mi ügyünk.

Sóhajtott. – Értem. Nem tetszik, de megértem. Nézd, utánanézek ennek a családi barátnak is, aki fizette a bentlakásos iskola számláját.

– Az jó lenne – mondtam.

– Hamarosan beszélünk.

– Rendben. – Amint befejeztem a hívást, továbbítottam a többieknek, amit Lan mondott. – Megyek, beállítom a kamerákat. – Felkaptam a dobozt az asztalról, és elindultam kifelé a szobából.

– Warden – szólt utánam Violet. Amikor szembefordultam vele, megkérdezte: – Jól vagy?

Jól voltam? Nem. Valami kibaszott oknál fogva úgy éreztem, hogy Emmie játszott velem, pedig semmi jogom így érezni. És akkor mi van, ha azt mondta, hogy idősebb. Attól még egy nő, aki segítségre szorult. Csak erre kell emlékeztetnem magam. Teszem a dolgom, kihozom, biztonságban lesz, és szabadon élhet. Ennyi.

– Jól vagyok – böktem ki.

– Warden – erősködött Vi figyelmeztető hangon.

Engedtem az állkapcsom szorításán, és azt mondtam: – Csak azt akarom, hogy vége legyen. Emerson Isten tudja, mióta van abban a pincében.

Butch felállt. – Mi lenne, ha segítenék neked a kamera felállításában?

Összeszűkítettem a szemem. – Tudod, hogy segítség nélkül is megy.

Megvonta a vállát. – Tudom, de utálok itt ücsörögni tétlenül.

– Hadd segítsen – javasolta Violet. A fenébe is, valószínűleg aggódott, hogy merre jár az eszem. Még magam sem tudtam. Azt viszont tudtam, hogy senki sem érdemli meg, hogy egy kibaszott pincében ragadjon. Düh lobbant lángra a mellkasomban. Majdnem összenyomtam a kezemben lévő dobozt a benne lévő felszereléssel együtt. Némán kirohantam a szobából, fel a lépcsőn, hogy összeszedjem a többi szart, amire még szükségem volt.

Éppen akkor kopogtattak a bejárati ajtómon, amikor lefelé jöttünk a lépcsőn. – Bassza meg – motyogtam. Ha ez valamelyik szomszédom, valószínűleg berángatnám, és a szart is kiverném belőle.

– Majd én kinyitom – mondta Violet, és elsétált. A lépcső alján megálltam – Butch–csal a hátam mögött –az ajtó látószögén kívül. Violet kinyitotta, hátralépett, és beengedte a bátyját, Talon Marcust, a Hawks Motoros Klub elnökét. Őt követték a legmegbízhatóbb testvérei. Griz, Blue, Killer és Stoke, Mally embere. A francba, mindannyiuknak ottvolt egy jó asszony, akit a sajátjának hívhatott.

Talon egy állemeléssel köszöntött. Aztán intett Griznek, és a hifimre mutatott. Amikor az ajtó becsukódott, odamentem. – Ez meg mi a faszom? Ha meglátják, hogy a testvérek bejönnek ide...

Violet felkiáltott: – Kezdődjön a buli! – éppen mielőtt a zene felbőgött volna. Lehunyt szemmel, jobbra–balra ringattam a fejem, de a bennem lévő feszültség egy szinttel feljebb emelkedett a dübörgő zenével együtt.

Kinyitottam a szemem, Violetremeredtem és a konyha felé mutattam. Mielőtt megmozdultam volna, rajtakaptam Talont, hogy néhány kézmozdulattal utasítja az embereit. Blue és Stoke a nappaliban maradtak, a kanapén ülve. Stokeelővett egy pakli kártyát. Észrevette, hogy bámulom, és a szájához emelve a kezét, az ivást imitálta. Nem voltam a kibaszott szobalányuk.

Egy kéz megütögette a vállamat. – Hozok nekik egy sört – ajánlotta Butch. Morgolódtam, és a konyhaasztalnál letettem a cuccaimat.

A konyha és a nappali közötti ajtó becsukódott, a zene kissé elcsendesedett. Megfordultam, és azt kérdeztem: – Elmondanád, mi a franc folyik itt?

Violet közelebb lépett. – Felhívtam őket, hátha szükségünk lesz erősítésre.

– Azt hittem, hogy meg akarod várni, amíg több információnklesz. Még csak nem is válaszolt az üzenetemre.

– Ez csak addig volt így, amíg nem beszéltem Talonnal – mondta, majd hátrébb lépett annyira, hogy a bátyja közelebb jöhessen. Butch is közelebb húzódott, hogy hallja, miről van szó.

– William Haulder, a menedzser, aki iránt érdeklődtetek, elég sokak radarjára felkerült az elmúlt napokban. Csakhogy nem tudtuk a teljes nevét, egészen mostanáig. Körülbelül egy hónappal ezelőtt Maya iskolájában az egyik lány mesélte, hogy hallott egy fickóról, aki drogot árul kiskorúaknak egy klubban. Egy héttel később ugyanez a lány elment ebbe a klubba. Bedrogozták, megerőszakolták és kidobták.

– A rendőrségtől nem hallottunk róla. Én egy...

Talon felemelte a kezét. Összeszorítottam a fogaimat, és mély levegőt vettem.

– A zsaruk semmit sem tudnak erről az ügyről, nem tettek feljelentést. – A felső ajka vicsorrahúzódott. – Az anyja rábeszélte, hogy ne tegye. Úgysem hinne neki senki. Maya sem hitte el a pletykát, amit a lány terjesztett, egészen addig, amíg rá nem talált az iskolai mosdóban, ahol öngyilkos akart lenni. A lány akkor mindent elmondott Mayának. Így Maya elmondta nekem. Azóta utánanéztem a dolognak. Violet elmondott mindent, amit tudsz, és amikor Haulder neve felmerült, tudtam, hogy köze lehet a dologhoz. Főleg, hogy te is egy hasonló helyzetben lévő lány ügyében nyomozol.

Megállt. Arra várt, hogy mondjak valamit? Ez lenne az a drámai szünet, amiről az emberek beszéltek?

Bassza meg. – Ez nem indokolja, hogy miért vagy itt.

– Kaptam egy fülest, hogy a csoport főnöke ma este beugrik. A cím véletlenül pont melletted van.

A kurva életbe.

– Ma éjjel bemész?

Egyszer bólintott. – Amint a fickó megérkezik.

– Benne vagyok.

– Mindannyian benne vagytok. De te leszel az, aki a bejárati ajtóhoz megy.

Elmosolyodtam. Én rohadtul készen álltam erre.