15.-16. Fejezet

 

Tizenötödik fejezet

Warden

 

Fordította: Sweety

 

Amikor Emmie eltűnt a lépcsőn, és hallottuk, hogy nyílt a fürdőszoba ajtaja, Lanra és Killerre néztem. Mindannyiunk arcán fáradt és aggodalmas fejezés ült. Dühödt borzongás szaladt végig a testemen. Egy új lyukat akartam tépni azoknak a köcsögöknek a seggén.

Amikor megláttam a pincét, hogy hogyan élt két évig.... Jézusom, nem az új lyuk tépése volt az egyetlen gondolatom. Kihúztam a hátsó zsebemből a füzetet, amit találtunk, és átadtam Lannek.

– Leírta az átélt eseményeket. – Összeszorult az állkapcsom. Csak az első részt olvastam el, és már a gyilkosság járt a fejemben. Megölték a srácot, akivel egyetlen randira ment. A szeme láttára. Látott egy lányt a kanapén, bedrogozva és megerőszakolva. Nyugalmamat összeszedve mély levegőt vettem. – Nem olvastam el az egészet, de amit olvastam, az elég ahhoz, hogy egyikük se lássa a napvilágot kurva hosszú ideig. – Lan a rajzolt képek felé fordult, amelyek a napnál világosabban azonosították, hogy kik voltak. Átkozottul tökéletesen. Rámutattam az egyikre. – Mind, kivéve őt. Azt még nem tudjuk, hogy ez kicsoda. Akiről nincs képünk, az a drogszállító, aki ma este ott volt. Szerintem Emmie még sosem látta őt.

Lan bólintott. – Pokoli régóta körözik. Ő is el fog tűnni jó hosszú időre.

– Ez a mostani helyzet kurvára el van baszva.

– Ennél is rosszabb, a másik dolog, amit találtam benne – mutattam a füzetre – hogy ezek a kibaszott köcsögök kapcsolatban állnak az üggyel, amiben bedrogozzák, elrabolják és megerőszakolják a nőket, mielőttemlékek nélkül kidobják őket. Így kezdődött számára ez az egész szarság. Besétált, amikor a köcsögök lefilmezték ahogy megdugnak egy,a kanapén bedrogozva fekvő lányt. Azok kiakadtak, megölték a srácot, aki Emmie–vel volt, majd bezárták őt a pincébe.

– Jézusom. Bassza meg– motyogta Lan. Összecsukta a füzetet, összetekerte, és a farzsebébe tette. – Ha meglesz a rögzített vallomása, az a füzettel együtt sziklaszilárd bizonyíték lesz az ügyben. Ahogy mondtad, rács mögé kerülnek, hosszú időre.

Bólintottam. Ez az egész helyzet teljesen el volt baszva. A zsigereimig undorodtam tőle. – Legalább az ügyfelem is választ kap – motyogtam, inkább magamnak, mint a többieknek.

– Megvan az ügyfeled vallomása az aktában. Hozzáadom ahhoz, amit Emersontól kapunk – mondta Lan, majd hozzátette: – Tudjátok, miért borult ki Emerson Vitől?

– Nem Violet személye miatt – válaszolta Killer. A kanapé karfáján támasztotta a seggét. – Inkább a hangja, és az, hogy nőnemű. Szerintem minden nő közelében vigyázni kell rá. A nagynéni eléggé megviselte.

– Hogy érted ezt? – kérdeztem.

– Talán nem láttad. A combjai úgy néztek ki, mintha késsel vagdosták volna fel. Vetettem egy pillantást a csuklójára, és ugyanúgy nézett ki. A kurva nagynénje tette ezt vele. Nem tudom, mit tett még, de bassza meg, átélni ezt, évtizedekre elég rémálmot teremt.

– Nem csak a combján és a csuklóján– mondta Julian. Néztük, ahogy lejön a lépcsőn, és amikor megállt az alján, így folytatta: – A teljes karja és a mellkasa is. Jelenleg lehet, hogy vannaktörött vagy zúzódott bordái. Mind a nagynénje miatt. Javasoltam, hogy hívjuk fel Nancyt, de nem akarja. Még a kórházba sem akar bemenni, hogy kivizsgálják.

A dühtől zúgott a fülem. A gyilkosság nem lenne elég annak a kibaszott Gloriának. Fájdalom járt neki, lassú, ami nyomot hagyrajta élete végéig.

– Nem mondhatom, hogy hibáztatom, amiért most nem akarja Nancyt a közelében tudni – mondta Killer.

Julian felsóhajtott, majd bólintott. – A biztonság kedvéért a zuhany után bekötözöm. Csak összerezzent, úgyhogy szerintem inkább zúzódások, mint törések.

Nem tetszett a gondolat, hogy Julian ilyen közel került hozzá. Nem minthapontosan értettem volna, hogy miért, de rosszul érintett.

Mégis figyelmen kívül hagytam. Nem akartam faszfejnek tűnni, aki szarságokat beszél, és megakadályozza Juliant, hogy segítsen Emmie–nek.

– Hol fog lakni? – kérdezte Killer.

– Itt maradhat – ajánlottam fel gondolkodás nélkül, aztán becsuktam a számat, mert tudtam, hogy ez nem volt helyes. Mindannyian rám néztek. – Valójában nálad kellene maradnia, Julian. Úgy tűnik, kényelmesen érzi magát a társaságodban.

Elmosolyodott. – Ahogy mindenki.

– Nem – mondta Lan.

– Nem – vágta rá Killer.

– Nem igazán – vallottam be.

Julian megforgatta a szemét. – Álljatok le, még elpirulok tőletek. Tudom, hogy mindannyian szerettek. De igazad van, Loki. Velem és Mattie–vel kellene maradnia. Meglátom, hátha rá tudom venni, hogy beszéljen egy szakemberrel, bár nem valószínű.

 Előhúzta a zsebéből a telefonját. – Most felhívom az emberemet, és szólok neki.

– Elmegyek, és beszélek a többiekkel. Szólok Vi–nek, hogy vegye elő a váltóruháját a kocsiból Emmie–nek.

Julian kacsintott. Lan és Killer felémintettek az állukkal. Mielőtt megfordultam volna, még láttam Juliant, amint a konyhába tart, hogy felhívja Mattie–t. Kimentem elöl, becsukva magam mögött az ajtót. A verandán és előtte a gyepen állt Violet, Travis, Butch, Talon, Griz, Blue és Stoke.

– Hogy van? – kérdezte Violet. Közelebb lépett. Travis közvetlenül mögötte állt, egyik karjával átölelte a derekát, hogy Vi nekitámaszthassa a hátát.

– Megvan még a tartalék váltás ruha a kocsidban? – kérdeztem.

Bólintott. – Hozom. – Valaki biztos elment a kocsijáért, mert az ott parkolt egy pár másik autó és Harley mellett.

Megvártam, amíg visszaért, és a kezembe adta az összehajtogatott holmikat, mielőtt folytattam volna. – Mindannyian tudjátok, hogy találtam egy füzetet, amibe Emmie írt, amíg a pincében volt.

– Azok a rohadékok átkozottul hosszú időre sittre mennek a bizonyíték miatt, amit adott. – Violet-tel találkozott a tekintetünk. – Ők azok, akik részt vettek a fiatal lányok elrablásában, bedrogozásában és megerőszakolásában. Ennél is rosszabb, amit a füzetében olvastam, hogy fel is vették az eseményeket. Valószínűleg a feketepiacon árulják őket.

– De hogy van a lány? – erősködött Violet.

– Nem túl jól. – A lábamra pillantottam, és megráztam a fejem. Ismét felszínre tört bennem a düh. – Szemtanúja volt két ember meggyilkolásának. Magát hibáztatta értük. – Violet szemében megértés csillant. Emmie ezért nem akarta, hogy másnak is baja essen. – Most fél a nőktől, mert a kibaszott nagynénje kicsinálta. Zúzódtak a bordái a rúgástól. Sebek borítják a combját, a karját és a mellkasát. A nő megvágta a saját unokahúgát. Összeszabdalta.

Káromkodások zengtek körülöttem.

Megköszörültem a torkomat. – Be kell vinnem ezeket a ruhákat. Julian bevetette a mágiáját, rávette a zuhanyzásra, és el fog menni, hogy nála lakjon. Emmie füzetében volt egy kép egy fickóról, akit nem ismerünk. Ha értesült erről a szarról, ami történt, akkor jobb, ha a lány a tábor közelében marad.

Talon megszólalt. – Megkérem a testvéreket, hogy váltott műszakban tartsák szemmel a házat.

– Az jó lenne.

– Mi lelépünk. Azonnal elrendezzük ezt. Mondd meg Killernek, hogy kísérje el Emmie–t Julianhez és Mattie–hez.

– Rendben. – Épp vissza akartam menni, amikor Talon és a csapata távozott, de Violet a nevemen szólított.

Visszafordultam. Közelebb lépett hozzám. A hangja lágy volt, halk. – Biztos, hogy nem lennejobb neki itt?

Összeszorítottam a fogaimat.

– Olyan biztonsági rendszered van, ahová senki sem tudna betörni. Jobban ismer téged, mint Juliant.

– Nem marad itt. Jól érzi magát Juliannal.

– Veled is jól érzi magát.

– Nem voltam mellette egy percnél tovább. – És mégis, többet akartam vele beszélgetni. Kurvára meg akartam ölelni, de nem tettem. Azt is figyelmen kívül hagytam, hogy elakadt a lélegzetem, amikor először megláttam. A vonzalom olyan átkozottul erős volt, hogy gyorsan el kellett tűnnöm a pincéből. El tőle. Ez volt a helyes döntés. Húsznak látszott, legfeljebb, de a szemei arról árulkodtak, hogy sokkal idősebb. De mindez nem számított. Az sms, csekély kis kapcsolat. A legjobb megoldás az volt, ha távol maradok Emersontól.

– Pedig egy ideje már beszélgettek SMS–ben.

Megráztam a fejem. – Nem írt vissza. Visszautasította a segítséget. – Valószínűleg dühös volt, hogy beleszóltam, de meg kellett tennem. Érte és a többiekért. Egy nap majd megérti.

– De...

– Vi, elég. Juliannal és Mattie–vel marad. Ott biztonságban lesz, amíg el nem kapjuk az utolsó fickót. Azután ott lehet, ahol csak akar.

Violet az arcomat nézte, látta az elszántságomat, sóhajtott és bólintott. – Oké. Szólj Lan–nak, hogy küldjön egy képet, és bármit, amit az iskolából kap az ottani lányról. Butch–al korán reggel bemegyünk az irodába, hogy segítsünk az ügyben.

Morogva intettem Butch–nak és Travisnek, majd visszamentem a házba. Amint beléptem, Julian már a nyakamon volt, magához vette a ruhákat, és elindult felfelé a lépcsőn.

Elkaptam Killer tekintetét. – Talon azt akarja, hogy kísérd el őket Julian házához, mivel még nem tudjuk, ki az a negyedik fickó. – Egyszer bólintott. Lanra néztem. – Vi kéri a képet, amit Emmie rajzolt a fickóról, és ha megtudsz valamit a forrásodtól az iskolában, azonnal szólj neki. Ők is kutakodni fognak.

– Rendben. – Végigsimított a haján. – Örülök, hogy szóltál nekem, Warden. Rács mögé kell kerülniük.

– Jobb lenne, ha máshol szenvednének. – Nem tetszett a döntés, hogy bevonjam Lant, de Violet nyomást gyakorolt rám.

– Fognak – vágtará Killer. – A Hawks gondoskodni fog erről.

Legalább ez megvolt.

Fentről nyikorgás hallatszott, és a lépcső felé pillantottam. Julian jelent meg. Mosolygott, ahogy lefelé lépkedett. A szám kiszáradt, ahogy először megpillantottam Emmie–t. Lágyan mosolygott le Julianre. A szemében élet volt, az arca kipirult, a haja nedves, de tiszta volt.

Átkozottul gyönyörű volt.

A ruha, amit átadtam, egy póló és egy farmer volt Violet–től. A póló kilógott a pulcsi felső részéből, amit felvett. Az én pulóverem. Lógott rajta. Még a farmer is egy kicsit nagynak tűnt. A francba, legszívesebben bementem volna a konyhába, és főztem volna neki valamit.

Bassza meg.

Megfordultam, beosontam a konyhába, kivettem egy kis kenyeret, szeletelt pulykát és sajtot. Gyorsan elkészítettem egy szendvicset, majd töltöttem neki egy pohár hideg vizet. Hallottam, hogy Lan szelíd hangon beszél Emmie–vel.

Felvettem a tányért, a poharat, és visszamentem a nappaliba. Először Emmie tarkóját láttam. A kanapén ült, mellette Julian. Killer mögötte. Lan előtte ült a dohányzóasztalon. Elhallgatott, amikor meglátott engem. Az ajkai valamiért megrándultak, és hátrahúzódott, amikor közelebb értem hozzá.

Odatartottam a tányért és a poharat. – Étel. Víz. Egyél. Igyál.

Killer felhorkant mögötte. Emmie lefelé bámult a tárgyakra, majd felém, aztán megint lefelé. Julian kuncogott, akárcsak Lan. Hála a fasznak, Emmie lassan kinyújtotta a kezét a tányérért, és elvette. Julian megfogta neki a poharat.

– Köszönöm – suttogta. Az ölébe tette a tányért, és átkarolta, mintha valaki el akarná venni tőle.

De nem nyúlt az ételhez.

Tébláboltam fölötte, vártam.

Egy pillanat múlva felnézett rám. Találkozott a tekintetünk, aztán lenéztem a tányérra, majd az ajkára.

Nagy hiba volt.

Megnyalta a száját, amitől nedvesen csillogott.

Jézusom.

Hátráltam a lépcső felé, mellkasom előtt karbatett kézzel. A tekintetemet Lanon tartottam, aki megköszörülte a torkát, köhögéssel álcázta a nevetését, és újra beszélni kezdett.

A szemem sarkából láttam, hogy Emmie felkapta a szendvics felét, és egy aprót harapott belőle, bólintva arra, amit Lan mondott.

Basszus. Megdörzsöltem az arcom, és ignoráltam Julian felém irányuló ragyogó mosolyát. Visszanéztem Lanra, és ráhangolódtam arra, amit mondott.

– …nem fogják őket óvadék ellenében szabadlábra helyezni. Bent fogják tartani őket a terhelő bizonyítékok miatt. Aztán a képeiddel és mindazzal, amit leírtál, megtaláljuk a másik fickót. – A férfira mutatott Emmie füzetében, akit nem ismertünk.

Kifutott a vér az arcából. A szendvicset a tányérra ejtette, és mindkét kezét a hasára szorította.

Torkon akartam vágni Lant.

– Még mindig odakint van... – A szája egy vékony csík lett, ahogy összeszorította.

Julian megsimogatta a hátát. – Meg fogják találni. Biztonságban leszel. Nem kell aggódnod. Tudod, hogy Lan zsaru, Warden magánnyomozó – a tekintete rám siklott – Killer pedig a Hawks MC tagja. – Visszanézett Killerre, aki bólintott. – Teljes védelem alatt állsz. Hazajössz velem – amikor erre elkerekedett a szeme és ismét rám nézett, a nyelvembe haraptam, hogy fel ne kiáltsak, hogy itt marad – és mi Mattievel a Hawks MC táborával szemben lakunk, az út túloldalán.

– Váltott műszakban figyelni fogjuk a házat – mondta Killer. – Senki sem tud eljutni hozzád.

– És mi lesz Harriettel?

– Tudjuk hol lakik és figyelni fogjuk az ő házát is – válaszolta Killer.

Lan lágyan rámosolygott a lányra. – Nincs miért aggódnod.

Végül bólintott, de láttam, mennyire feszült és merev a teste. Nem hitt neki. Hogyan is bízhatna bárkiben azok után, amin keresztülment?

– Mit gondolsz, tudnál válaszolni néhány kérdésre, Emerson? – kérdezte Lan.

– Igen – suttogta a lány.

A kurva életbe, több ételre, pihenésre és egy átkozottul nyugodt alvásra volt szüksége. Tudtam, hogy ezt addig nem kapja meg, amíg meg nem találják az utolsó faszfejet. Még azután is rémálmok fogják gyötörni. Miért akartam becsomagolni és elrejteni minden elől, ami fájdalmat okozhatott neki?

Tizenhatodik fejezet

Emerson

 

Fordította: Sweety

 

Miközben elmondtam Lan Davis rendőrtisztnek mindent, amit tudtam, és amin keresztülmentem, a fejemben újra és újra hallottam a szavait. Minden egyes alkalommal összeszorult a gyomrom.

Egy közülük még szabadon volt.

Valaki, akivel Gloria bármikor kapcsolatba léphetett, hogy levadásszon engem vagy Harrietet.

Nem voltam biztonságban. Még nem.

Elmondhatta neki, hogy Ryannek is szerepe volt abban az éjszakában. Lehet, hogy Ryan után megy.

Ryan, aki nem igazán nézett rám azóta, mióta leült. Ryan, aki hozott egy pohár italt és készített nekem egy szendvicset. Ryan, akinek a szemem sarkából való bámulását nem tudtam abba hagyni. Vajon mit fog gondolni, miután mindent hallott? Nem tudtam leolvasni a reakcióját, az arca egy üres maszk volt, ahogy figyelte, amint Lan kérdezgetett engem.

– E–ez minden, amit tudok – mondtam. Julian megszorította a karomat. Hálás mosollyal néztem rá. Elképesztő ember volt. El kellett hagynom Ryan házát, hogy Juliannél maradjak. De nem akartam. Minden porcikámmal maradni akartam, de mégsem tettem. Julian volt olyan kedves, hogy befogadott, úgyhogy nem utasíthattam vissza.

Úgy tűnt, hogy Ryan is úgy gondolta így lesz a legjobb, különben rávett volna, hogy ott maradjak vele. Nem igaz? Reménykedtem benne, de amikor Julian azt mondta, hogy vele és Mattie–vel megyek haza, egyáltalán nem reagált.

Nem mintha nem értékeltem volna az ajánlatot. Istenem, annyira hálás voltam Julianért. Annyira, hogy sírni tudtam volna. Csakhogy... ez furcsa volt és őrültség, de Ryan mellett nagyobb biztonságban éreztem magam. A szívem azt súgta, hogy őt már ismerem.

De nem akartam ott maradni, ahol nem látnak szívesen.

Nem mintha tudnám, hogy nem akarta, hogy ott legyek.

Megdörzsöltem a halántékomat. A gondolkodástól egyre jobban fájt a fejem.

Lan megérintette a térdemet, és én megugrottam. Gyorsan elhúzta a kezét.

Ryan káromkodott, de mielőtt ránézhettem volna, Lan megszólalt. – Köszönöm. Ez több mint elég.

Bólintottam. A kimerültség eluralkodott rajtam, ezért csak lustán pislogtam rá.

– Aludnia kell – jelentette ki Ryan, miközben elmozdult a lépcső mellől. Előrelépett, és a kezét nyújtotta Lan felé. – Majd tájékoztass.

Lan kezet fogott vele, és megrázta. – Úgy lesz. – Lan felállt, és lenézett rám. – Nem lesz semmi baj – mondta, de nem voltam biztos benne, hogy így is lesz.

Csak az számított, hogy szabad voltam. Ember, ez tényleg számított. Segített, hogy könnyebben lélegezzek.

De a rémálmok, amikről tudtam, hogy ezután következnek, összezavarták az elmémet.

A testem fájt, a fejem zúgott, de úgy éreztem, hogy ez leginkább azért van, mert elhagyom Ryan Warden–t.

Ez a reakció elég veszélyes volt. Különösen, mivel nem voltam elég egy olyan férfinak, mint ő. Valakinek, aki erős, okos, jóképű, kedves, igényes és édes.

Julian megszorította a kezemet. Ránéztem, mire azt mondta: – Készen állsz az indulásra, galambom?

Bólintottam. Julian felállt, és felsegített magával.

Lan indult először az ajtó felé, aztán Killer, Julian, én, végül Ryan. Hátra akartam pillantani a vállam fölött. Beszélni akartam vele, vagy akár még egyszer megköszönni a kedvességét. Kinyitottam a számat, majd becsuktam, és arra gondoltam, csak mondj valamit.

A verandán Lan felém fordult. – Biztosra veheted, hogy minden nap benézek– mondta.

– Köszönöm, hogy... kedves voltál.

Összeszorult az állkapcsa. Bólintott, és Ryanre pillantott, mielőtt elindult a kocsijához. Julian lelépett a lépcsőn, és mivel fogta a kezem, követtem.

– Emmie – szólt halkan Ryan, amitől a szívem különösen gyorsan megugrott.

Kiszabadítottam a kezem, és szembefordultam vele. A tenyerét felém tartotta. Lenéztem, és láttam, hogy a telefonom van benne. Remegő kézzel nyúltam érte, és elvettem. A mellkasomhoz szorítottam.

Lassan felnéztem. Az arca üres volt, de a szemeiben volt valami. Nem tudtam rájönni, hogy mi lehet. Megnyaltam kiszáradt ajkamat, és azt suttogtam: – Köszönöm... Te, um... Csak, köszönöm. – Mindent.

Nem válaszolt, csak a tekintetét tartotta összefonva az enyémmel, majd végül felém billentette az állát. Észrevettem, hogy ugrál az állkapcsa. Egy pillanatig figyeltem, és azon tűnődtem, vajon miért csinálja ezt.

– Emmie, drágám – szólt Julian.

A vállam fölött pillantottam rá. A kocsi felé biccentett. De az nagyon távolinak tűnt.

Távolinak Ryantől.

A hideg átjárta a csontjaimat. A testem megborzongott. Körülöttem álltak és vártak rám, és én mégsem tudtam megfordulni és elmenni.

Pedig muszáj volt.

Mély levegőt vettem, és bólintottam Julian felé. A szempilláimon keresztül felpillantottam Ryanre – Viszlát – motyogtam.

Még egyszer köszönöm, és sajnálom, hogy beárnyékoltam a napjaidat.

– Később találkozunk – morogta.

Ekkor tudtam, hogy mennem kell. Nem mondott mást, és fogalmam sem volt, hogy mire vártam még. Így hát visszafordultam Julian felé. Ő összeszorított szájjal mosolygott, és kinyújtotta a kezét. Megfogtam, és elindultunk a kocsi felé, ahol Killer várt a motorján ülve.

A derekam köré fontam a szabad karomat. Amikor Julian elengedte a kezemet, hogy kinyissa az utasoldali ajtót, belemarkoltama pulóverbe a mellkasomnál, mert fájni kezdett.

– Induljunk – mondta Julian vidáman.

Ne nézz hátra! Ne nézz hátra!

Hátranéztem. Ryan a verandán állt, a ház melletti falnak támaszkodva. Mivel sötét volt, nem láttam az arcát. Az áruló alsó ajkam remegni kezdett. Gyorsan ráharaptam.

Olyan régóta része volt a napjaimnak.

Nem akartam elmenni.

Nem akartam elszakadni tőle.

– Hé– suttogta Julian. Összerezzentem, és szembefordultam vele. Szomorúan mosolygott. – Visszamehetsz hozzá. Nem bánja, ha itt maradsz.

Durván megtöröltem a szemem. – Nem, jól vagyok. – Az életemnek ez a része véget ért. Az volt az érzésem, hogy Ryan Warden is ebbe tartozott, és ez jobban fájt, mint a hegek, amiket Gloria okozott.

Sóhajtva, gyorsan becsúsztam a kocsiba, és ki sem néztem. Julian becsukta az ajtót. Killer elindította a motorját, miközben Julian megkerülte a kocsit, és beszállt. Elindította, és a szemem sarkából láttam, ahogy integet.

Nem néztem oda.

Túlságosan féltem, hogykiszállnék a kocsiból, és visszarohannék Ryanhez, könyörögve, hogy mellette maradhassak. Túlságosan aggódtam, hogy sírva fakadok.

Ryan már több mint két hónapja az életem része volt. A figyelemelterelésem, a mentőövem, és elkerülhetetlenül vonzódtam hozzá.

Vajon ez már olyasmivé nőtte ki magát, amit soha nem lett volna szabad éreznem?

Lehetséges.

De ezen nem változtatnék. Tudtam, hogy milyen ember, és megérdemelte a szeretetemet. Még ha nem is tudott róla.

Az autó távolodott. Szorosabban markoltam a telefonomat, és összeszorítottam az állkapcsomat, hogy ne mondjak semmit. Behunytam a szemem, hogy visszatartsam a könnyeket. A gyomrom felkavarodott, a pulzusom száguldott, és a tarkóm verejtékben úszott. A talpam idegesen dobogott a padlón.

– Jól vagy? – Julian felnyögött a saját kérdésétől. – Úgy értem... Warden és te, történt valami?

Horkantva kinyitottam a szemem, ami azonnal könnybe lábadt. Idegesen töröltem le őket. – Nem. – Megráztam a fejem. Újabb könnycseppek hullottak. – Csak... – Megvontam a vállam, aztán összerezzentem, amikor az oldalam sajogni kezdett. Kinéztem az ablakon. – Ő... a szomszédban volt és... – Bosszúsan fújtam ki a levegőt.

– Azt hiszem, értem – mondta Julian. – Egy ideje már a szomszédod. Már megszoktad őt. Abból, amit hallottam, beszélgettetek egy kicsit.

Ismét vállat vontam. – Csak egy kicsit. – A tekintetem a telefonomra tévedt.

– Hát, tudod, hogy csak egy telefonhívásnyira lesz tőlünk.

– Nem fogom felhívni.

Amikor megálltunk a piros lámpánál éreztem, hogy Julian engem néz. Killer motorja dübörgött mellettünk és kinéztem az ablakon. Biccentett nekem. Én bénán integettem neki.

– Miért? – kérdezte Julian, amikor újra elindultunk.

– Eleget tett. Nincs szüksége arra, hogy tovább zaklassam. – Ez nyafogásnak hangzott? Nem tudtam, de igaznak tűnt. Ryannek nem volt szüksége az életében egy olyan emberre, mint én.

– Nem hiszem, hogy egyetértene ezzel – mondta Julian, miközben behajtott egy kocsifelhajtóra. Kinéztem a hátsó ablakon, és láttam, hogy Killer mögöttünk van. Leszállt a motorjáról. Julian folytatta, amikor leállította a kocsit. – Warden nem így van felépítve. Ő törődik. Lehet, hogy durvának tűnik, de a szíve olyan, mint egy nagy, puha plüssmackóé. Sok férfi a családunkban és a baráti körünkben ilyen. – Kinézett a szélvédőn, és a mosolya egyre szélesebb lett. – Ha már a plüssmackóknál tartunk, itt van az enyém.

Egy Juliannél fiatalabbnak tűnő férfi sétált az autó felé. Apró mosoly ült az ajkán, de kiszélesedett, amikor Julian őrülten integetett neki.

Legalább elterelte Julian figyelmét az előző beszélgetésünkről. Aranyos volt, hogy azt mondta Ryan nem értene egyet a gondolataimmal. Még ha ez így is volt, nem hívhattam fel Ryant. El kellett határolódnom tőle. A saját érdekemben.

Julian ajtaja kinyílt, és a férfi bedugta a fejét. – Szia – üdvözölte Juliant, ellágyult tekintettel nézett végig rajta.

– Szia, bogaram – duruzsolta Julian. Megragadta a férfi állát, gyorsan megcsókolta, majd felém fordította a fejét. – Nézd, mit találtam. Egy galamb. Galambom, ő a jobbik felem, Mathew. De a barátai Mattie–nek hívják. Bogárka, ő a mi Emmie–nk.

– Szia, Emmie.

– Szia, Mattie. – Mindketten nevettünk.

Idegen érzés volt, de úgy éreztem, hogy Julian körül sokan nevettek.

Valami nekicsapódott a kocsi tetejének, én pedig felnyikkantam. Mattie hátrébb húzódott, és megjelent Killer arca. – Bocsánat – bökte ki.

– Semmi baj – mondtam neki. Az én hibám, hogy ennyire ideges voltam.

– Menjünk be, jó?

– Igenis, kapitány – szólt Julian, majd tisztelgett. Killer felsóhajtott, és eltűnt az ajtóból. Mattie megkerülte a kocsit, mellém lépett és kinyitotta az ajtót.

Hátralépett. Kikapcsoltam a biztonsági övemet, megmarkoltam a telefonomat, és kimásztam a kocsiból. Julian előttünk állt, és azt mondta: – Gyere, rendezkedjünk be.

Mindig olyan energikusnak és boldognak tűnt. Kíváncsi voltam, hogy mindig is ilyen volt–e. Nyitva tartotta a bejárati ajtót egy aranyos, léckerítéses házhoz. Mattie mögém lépett, és elmagyarázta: – Ez a nővérem háza volt. Amikor Zara és Talon összeházasodtak, a nővérem hozzá költözött a gyerekekkel. Kicsi, csak két hálószoba van, de Julian és én imádjuk.

– Igen, így van. – Julian átkarolta Mattie vállát, és magához húzta. – A miénk melletti lesz a szobád. Csak ne törődj a nyögésekkel... – Mattie Julian szája elé csapta a kezét. Amikor Mattie elvörösödött, kitört belőlem a nevetés.

Őszintén, nem csoda, hogy Juliant hívták a rázós helyzetekhez. Lenyűgöző volt.

– Úgy értette horkolással. Ne törődj a horkolással, amit teljesen egyedül produkál – mondta Mattie.

Julian a szemét forgatta, miközben megragadta és elhúzta Mattie kezét a szájáról. – Így van, bogaram.

– Mutasd meg neki a szobáját mielőtt még összeesik – mondta Killer. Mikor ránéztem, folytatta: – Itt leszek a közelben. Ha nem én járőrözöm odakint, akkor valamelyik testvérem. Mindegyiküknek ugyanolyan mellénye lesz, különböző foltokkal, de ugyanolyan. Ha valamelyikőtök lát valakit mellény nélkül, azonnal hívjátok a klubot.

– Úgy lesz – válaszolta Mattie.

– Nem ez az első rodeónk, cowboy– mondta Julian.

Killer állkapcsa összeszorult. Bólintott, megfordult, és kisétált a házból.

– Köszönöm – kiáltottam utána. A válla fölött visszaintett.

Julian mellém lépett, és átkarolt, miközben Mattie becsukta és bezárta a bejárati ajtót. – Ne aggódj a motoros fickók miatt. Nem beszélnek sokat, és ha mégis megszólalnak, akkor úgy hangzanak, mint az ősemberek, de ők a legjobb fajtaemberek, akik léteznek a földön. Nos, kivéve engem és a bogaram.

Hittem neki. Úgy tűnt, hogy mindannyian hajlandóak segíteni nekem, bármi történjék is.

Julian magához ölelt. – Gyere, nézd meg a szobádat.

A szobádat.

Nem azt mondta, hogy a vendégszobájukat, hanem a te szobádat.

Már most úgy kezeltek, mintha egy lennék közülük. A hála szétáradt bennem. Olyan régen nem éreztem már kedvességet.

Julian végig vezetett a folyosón, Mattie pedig követett. Egész úton csacsogott, figyelmen kívül hagyva a könnyeim és remegő alsó ajkam.

Miközben Julian elmondta, mit hol találok, Mattie közelebb lépett hozzám. A vállát az enyémnek ütötte. – Jól vagy? – suttogta.

Az arcomat törölgetve válaszoltam neki: – Azt hiszem, jól leszek. – Különösen, ha a negyedik ember rács mögé kerül, mint a többi aljas, kártékony, undorító ember.