17.-18. Fejezet

 

Tizenhetedik fejezet

Emerson

 

Fordította: Sweety

 

Egy sikolytört ki belőlem. Kinyitottam a szemem, és gyorsan körbe pillantottam a szobában. Egy szobában, ami már nagyon is ismerőssé vált, hiszen egy hónapja az enyém volt. Az ablak alatti konnektorba dugott gyenge éjszakai fényben próbáltam kontrollálni a légzésemet. A kis fényre koncentráltam, és legalább annyira értékeltem, mint amennyire utáltam. Milyen felnőttnek van szüksége egy rohadt éjszakai lámpára?

Az ajtóm kinyílt, és Julian botorkált be rajta. Ezúttal legalább felöltözve. Első éjszaka, mikor egy rémálomból sikoltozva ébredtem – az első házukban töltött éjszakán– Julian meztelenül, egy baseballütővel a kezébe rontott be.

– Hol van, hol van? – kiáltotta, ide–oda forgolódva.

Ezután Mattie jelent meg, kezében késsel, ő legalább boxeralsót viselt.

– Mi történt? – kérdezte. Másodperceken belül szemügyre vette a szobát, nem látott fenyegetést, amiből rájött: – Rémálom?

Bólintottam, kezemmel a szememet takarva.

– Ó, szegény galambom. Julian itt van veled. – Az ágy megsüllyedt. Ziháltam, kinyitottam a szemem, és Juliant láttam az ágyra mászni.

Mattie megragadta a vállát, és lerántotta róla. – Oké, te kis hős, mi lenne, ha előbb felöltöznél, és hagynád, hogy én kezeljem ezt?

A szemei kitágultak, ahogy lenézett magára, eltakarta a farkát, és kuncogott. – Elnézést kérek érte. Fogadok, hogy most már szép álmaid lesznek.

Mattie ismét megragadta a vállát, és az ajtó felé fordította.

Egy lökéssel elindította kifelé: – Menj, majd én elintézem.

– Tudom, kicsim. Jó éjt, jó éjt, galambocskám– szólt Julian, mielőtt eltűnt.

– Á... jó éjszakát– válaszoltam.

Mattie fáradtan végigfuttatta kezét az arcán. Rám pillantott, és mindketten felnevettünk. Odajött az ágyhoz, és ráfeküdt a takaróra. Elmesélte, hogyan találkozott először Juliannal. Hogy mennyire ki volt borulva, amiért annyira vonzódott Julianhez, pedig még senki előtt sem fedte fel magát. Mesélt Julianről és arról, hogy milyenek voltak a szülei. A szívem majd meghasadt, ezért a csodálatos emberért. Soha nem gondoltam volna, hogy Julian valami ennyire megrázó dolgon ment keresztül, tekintve, hogy most milyen volt. Épp ezzel bizonyította be nekem, hogy ha valaki elég erős, akkor a dolgok jobbra fordulhatnak, ha a megfelelő emberek vannak az életünkben. Nem voltam biztos benne, hogy én is tudnék–e ilyen erős lenni, de meg akartam próbálni. Sírtam, olykor beszéltem, de leginkább Mattie tette. Amíg ismét álomba nem merültem.

Az első éjszakát követően olyan gyakran ébredtem rettegve, hogy végül Julian vagy Mattie lefeküdt mellém, így amikor felébredtem – mert mindig felébredtem –vissza tudtak altatni a történeteikkel.

Ez egészen addig folytatódott, amíg azt nem mondtam nekik, hogy be kell ezt fejeznünk. Már így is az otthonukban voltam, megzavarva az együtt töltött idejüket. Nem akartam ezt még azzal is tetézni, hogy miattam nem alszanak, csak hogy biztonságban érezhessem magam.

– Jól vagy? – kérdezte Julian.

Felnyögtem, és visszadőltem a matracra. – Ez lassan már kezd túl sok lenni. Ki kell költöznöm.

Belépett a szobába, és csípőre tette a kezét. – Ezt most hagyd abba! A galambomnak lehetnek rémálmai, hiszen elbaszott egy helyzetbe került.

– Az elmúlt egy hónapban minden éjjel?

– Igen, a francba – csattant fel. – Ne légy szigorú magadhoz, Emmie. Ezt nem fogom hagyni.

Ököllel a matracra ütöttem. Ez annyira frusztráló volt. Messze voltam tőlük, attól a háztól. Gyönyörű, kedves barátaim voltak Julian és Mattie személyében. Ők gondoskodtak rólam és arról, hogy mindig megkapjam, amire szükségem volt. Julian egyáltalán nem bánta, hogy a bankkártyámat használta, amit Violet, Ryan főnöke Gloria táskájában talált. Különösen, mivel meglepő módon volt elég pénz a számlámon ahhoz, hogy huszonöt éves koromig ne szenvedjek hiányt semmiben.

Nem volt okom panaszra.... Nos, kivéve Phillip Burrows ügyét. Ő volt a kulcsfigura a Gloriával közös kisbizniszükben, amelyben a feketepiacon árulták a nemi erőszakról készült videókat. Sajnos, mire Lan rájött,hogy kicsoda, Burrows már lelépett, eltűnt a családja és a barátai elől is. Megszakított mindenkivel minden kapcsolatot. Gloria nyilván értesítette a történtekről. Nem tudtuk, hogy mostanra már a tengerentúlon van–e, vagy egy sarokban várja, hogy eleget tehessen Gloria kívánságának, és megfizettessen velem a történtekért. A nevét attól a lánytól tudtuk meg, aki engem személyesített meg az iskolába. Az unokahúga volt. Az anyja, Phillip nővére,metamfetaminfüggő, és hogy továbbra is hozzájusson a droghoz megfenyegette a lányát, hogy muszáj ezt végig csinálnia. A lányt védőőrizetbe vették arra az esetre, ha a nagybátyja, vagy a börtönben ülő anyja valamilyen oknál fogva a nyomába eredne.

Valahogy sikerült elérni, hogy egyelőre az egész ügyet titokban tartsák, de az érintettek családjait értesítették, és megkérték, hogy még ne hozzák nyilvánosságra. Valami olyasmi volt, mint egy folyamatban lévő titkos akció. Nem igazán értettem, de nem is baj. Én csak megkönnyebbültem. Nem akartam, hogy az emberek megtudják, mi történt velem. Még Harrietet sem kerestem meg. Szörnyen éreztem magam emiatt, de nem akartam beszélni vele, mert még nem voltam felkészülve rá, és az összes kérdésre, ami ezzel járna. Aztán Julian azt mondta, hogy emiatt nem kellene rosszul éreznem magam, hiszen ő sem keresett engem, pedig ő tudta, min mentem keresztül.

Az emberek még mindig a frászt hozták rám. Különösen a nagy tömegek és a nők. Pár nappal később kopogtattak az ajtón. A testem reagált, leginkább azért, mert azt hittem, hogy talán Ryan az. Még mindig élt bennem egy csekély remény, hogy Ryan eljön hozzám, és velem akarja tölteni az idejét. Figyelmen kívül hagytam a gyomrom táncát, és néztem, ahogy Julian kinyitja a bejárati ajtót. Egy csapat nő állt ott. A torkom összeszorult, ahogy végigfutott rajtam a borzongás. Felugrottam, és gyáva nyúlként rohantam ki a szobából.

Julian később bejött, és elmondta, hogy Mattie nővére és csapata volt az. Bár biztosított róla, hogy nagyon kedves nők, nem tudtam rávenni magam, hogy találkozzamvelük.

– Semmi baj, galambom. Megértik, és én is megértem. Amikor készen állsz, találkozhatsz velük. Talán egyszerre csak egyikükkel.

Bólintottam, ő pedig szorosan átölelt, majd elhagyta a szobát.

Teljesen idiótának éreztem magam, és vissza akartam rohanni, hogy találkozzam velük, normálisan viselkedve, boldogan és biztonságban érezve magam... de képtelen voltam elmozdulni az ágyról.

Talán egy nap ez megváltozik. Csak ki kellett várnom.

Reméltem, hogy ez hamarosan bekövetkezik.

– Túl sokat gondolkodsz – jegyezte meg Julian az ajtóból. A folyosón égett a villany, így hunyorogtam, hogy a szemem alkalmazkodni tudjon.

– Miért vagy felöltözve?

Felnevetett. – Még nem vagyok nudista, Emmie. És szeretem a ruhákat.

Felültem és megráztam a fejem. – Nem. Úgy értem, miért öltöztél fel... – Megnéztem az éjjeliszekrényen lévő telefonomat – … hajnali egykor. Te és Mattie olyanok vagytok, mint a nyugdíjasok. Mindig korán ágyban vagytok, akárcsak én. Miért vagy még ébren?

Sóhajtott, majd bejött, és leült mellém az ágyra. Megragadta a telefonomat, és elkezdett vele babrálni. – Látogatónk volt – motyogta.

A szívem kihagyott egy ütemet, és befeszültem. – Ki?

Nem válaszolt azonnal, és ettől felgyorsult a pulzusom. Julian rám pillantott, és átnyújtotta a telefonomat. Elvettem anélkül, hogy ránéztem volna.

A szemei tágra nyíltak. – Senki rossz – nyugtatott meg, és a vállamat átkarolva az oldalához húzott. Felfoghatatlan volt számomra, hogy miért olyan könnyű elfogadnom Juliantól és Mattie–től a szeretetet, de nagyon hálás voltam érte. – Semmi baj, galambocskám. Semmi baj.

– Akkor ki jött ide ilyen későn?

– Warden.

– Ryan – suttogtam, ami úgy hangzott, mintha egy mágikus lény látványa sokkolt volna. Bizonyos értelemben számomra Ryan az is volt. Nem láttam őt, mióta elhagytam a házát aznap este. Csak annyit tudtam, hogy az ügyön dolgozott. Újabban Phillip Burrows után kutatott.

Ezen az információn kívül mást nem hallottam.

Sokat gondolkodtam, hogy küldök neki üzenetet, de kitartottam a magamnak tett ígéret mellett és nem tettem meg. Bár biztos voltam benne, hogy a telefonom kezdett már megkopni attól, hogy annyiszor néztem meg az üzenetváltásunkat. Az utolsó üzenetét csak a Julianhez költözésemet követő napon olvastam.

Mégis, Ryan itt járt. De miért?

Megköszörültem a torkomat. – Ööö... miért jött ide?

Julian a hajammal játszadozott, az ujjai között csavargatta. Imádtam, amikor ezt csinálta. Úgy tűnt, tudja, hogy ez ellazít, mert egyre jobban kezdtem hozzá simulni.

– Csak beugrott, hogy megnézze, hogy vagy.

Ennyit a lazításról.

Felültem, és Julian felé fordultam. – Tényleg?

Julian mosolyában ott volt a tudás. Igen, ismerte a Ryan iránti megszállottságomat. Miután annyiszor kérdezősködtem a férfiról, Julian leültetett, és megkérdezte, hogy pontosan mi is történt köztünk. Nem keltett bennem reményt, hogy azt higgyem, lehet köztünk valami, akár barátság is vele. Csak meghallgatott, majd a végén azt mondta: – Sosem tudhatod, mit hoz a jövő.

– Igen, a környéken járt és látta, hogy ég a lámpa. Szerencse, hogy éppenfent voltam.

Legszívesebben megráztam volna Juliant, hogy azon nyomban meséljen el mindent.

– És? – Erőltettem, és az ágyra dobtam a telefonomat.

Felnyúlt, és megrángatott egy hajtincset. – És mondtam neki, hogy jól vagy.

– Julian – szidtam.

Julian megvonta a vállát. – Nem volt itt sokáig, de lehet, hogy említettem a rémálmokat. Adott nekem valamit, ami szerinte segíthet, ha nem tudsz azonnal visszaaludni.

– Mit? – suttogtam.

Felvette a telefonomat, és megérintett rajta néhány dolgot. A következő másodpercben megszólalt a zene.

Elakadt a lélegzetem, ahogy élesen beszívtam a levegőt.

A sírásból kifogytam. Már milliószor sírtam. És csak néhányszor volt, hogy a boldogságkönnyeit, de ez egyike volt azoknak a pillanatoknak.

Ryan a zenét javasolta.

Rögtön az éneklő Ryan képe ugrott be – még akkor is, ha ez nem az ő hangja volt, és nem is olyan dal, amit korábban játszott. Lassan egy apró mosoly kúszott az ajkamra.

Hogy lehettem ilyen hülye? Persze, hogy a zene működhet nálam. Legszívesebben megütöttem volna magam, amiért nem gondoltam rá hamarabb. Bár örültem, hogy nem tettem, mert akkor Ryan nem javasolhatta volna.

– Ezt a zenét szereted? – kérdezte Julian.

Bólintottam.

– Country?

– Igen. Mindig country szólt, amikor apámmal voltam. – Valamint hallottam egy csodálatos férfit isegy bizonyos dalt énekelni, ami történetesen az a pillanat volt, amikor az érzéseim felerősödtek iránta.

– Hol éltél azelőtt...?

Odanyúltam, kivettem a kezéből a telefonomat, és rámosolyogtam. – Messze a városon kívül, sok hektárnyi földön. Apám farmer volt, de volt néhány élelmiszerboltja is, valamint részvényei. – Felnéztem. – Nem ő foglalkozott velük. A föld volt az élete.

– Hiányzik neked – mondta.

Tudtam, hogy ez nem kérdés volt, mégis válaszolni akartam. – Igen. Minden egyes nap.

Nem ismertem anyámat, így őt nem is hiányolhattam. De az apám mindig is hiányozni fog. Mint ahogy valaki más is, akit ismertem.

A tekintetem a karomra siklott. Az ágyban csak egy trikót viseltem – így éreztem magam a legkényelmesebben – így tisztán láthattam a hegeimet. Ezek nem zavarták Juliant és Mattie–t. Ezt onnan tudtam, hogy ők bátorítottak, hogy pólót viseljek a melegebb napokon, és ne azt a kapucnis pulóvert, amit Julian lopott Ryan szekrényéből.

Eltartott egy ideig, de végül sikerült. Nem a sebhelyeket látták, hanem engem. Legalábbis Julian ezt mondta nekem. Azt is megemlítette, hogy bárki mellett kötök is ki, ő is engem fog látni.

Nehéz volt ezt elhinnem, mert amikor a sebhelyekre néztem, csak azt láttam, hogy csúnya, mocskos és gyenge vagyok.

– Mondott még valamit? – Suttogtam bele a szobába. Végigsimítottam a hüvelykujjammal a telefonom előlapján, miközben megszólalt a dalszöveg.

– Lehet, hogy a faszfej nyomára bukkantak.

Bólintottam. Jó volt ezt hallani, de jobb lett volna,ha maga Ryan mondja. Ja, álmodik a nyomor. A szomorúság egy kis cseppje futott át rajtam. Elhessegettem az agyam hátsó részébe, és azt mondtam: – Azt hiszem, talán tudok aludni még egy kicsit.

– Oké, galambom. – Megcsókolta a halántékomat, és felállt. – Nekem is jót tenne egy kis szépítő alvás. – Rám kacsintott, és elindult az ajtó felé. A küszöbön visszafordult. – Jó éjt, drágám.

– Jó éjt, Julian – mosolyogtam.

Visszacsúsztam a helyemre, magam mellé tettem a telefonomat, és az arcom alá szorítottam a kezem. Kicsit csalódott voltam, hogy Ryan nem akkor jött, amikor tudta, hogy ébren leszek. Kicsit bántott, hogy talán azért tette, mert nem akart látni. Bosszantott, hogy ő javasolta a zenét, ami rá emlékeztetett. Ugyanakkor örültem is, mert tudtam, hogy ez segíthet elaludni. Lehunytam a szemem, és a kép tisztán vetült elém a gondolataimban– Ryan a teraszon, ahogy nekem énekli a dalt. Csakhogy ezúttal vele együtt ültem én is a verandán.

Tizennyolcadik fejezet

Warden

 

Fordította: Sweety

 

A bejárati ajtó előtt álltam, indulásra készen, amikor sikoly töltötte be a házat. Előre léptem, de Julian a mellkasomra csapta a kezét.

– Ne csináld – figyelmeztetett Julian, olyan hangon, amelyet még sosem hallottam tőle.

Mattie a karjait keresztbe fonva a mellkasán állt mögötte. – Julian, menj be hozzá.

Julian rám nézett, majd megfordult és elsétált. A folyosó felé indult, ahol Emmie a rémálmából ébredezett.

Legszívesebben a szart is kivertem volna magamból.

Megölt a tudat, hogy minden átkozott éjszaka azok miatt a rohadékok miatt szenved.

Megölt a tudat, hogy nem tudtam segíteni neki.

A tudat, hogy nem harcoltam érte, hogy nálam maradhasson.

A tudat, hogy vonzódtam hozzá.

A tudat, hogy törődtem vele.

Egy nővel, akit nem is ismertem igazán.

Hogy a francba történt ez? Olyan volt, mintha a bőröm alá férkőzött, és ott is maradt volna.

A sikoly elhallgatott. Hallottam Julian hangját és Emmielágyabb válaszát.

– Warden– szólt Mattie.

Megálltam, nem is tudatosult bennem, hogy a folyosó felé indultam. Ökölbe szorítottam a kezem, és szembefordultam Mattie–vel. – Jól van?

Szomorúan elmosolyodott. – Rendbe fog jönni. Azt hiszem, hogy a zenével kapcsolatos javaslatod segíteni fog neki gyorsabban visszaaludni.

Szándékosan későn jöttem kideríteni, hogy mennek a dolgok Emmie–vel, reméltem, hogy már ágyban lesz. Gyáva voltam. Kibaszott gyáva, egy nő miatt, aki megjárta a poklot, mégis egy kurva pillantás elég volt, hogy vonzódjak hozzá. Nem is ez számított, hanem hogy fiatalabb volt. Túlságosan is fiatal.

Ezért kellett távol maradnom tőle.

Előtte állt még az egész élet.

Egy élet, amelyben már túljutott azon a szarviharon, amit kapott, és amitől erősebbé vált. Gyönyörű nő lett belőle. Megházasodik majd, gyerekei lesznek, mosolyogni, szeretni és nevetni fog. Megérdemelte mindezt.

Mégis, a sikolya hallatán, rohadt nehéz volt megállnom, hogy oda ne menjek megvigasztalni.

Bassza meg! A karjaimba akartam venni Emmie–t és tartani.

El volt baszva ez az egész.

Le kellett foglalnom magam, hogyel ne gyengüljekés látogassam meg újra. Távol kellett maradnom a picsába, és békén hagynom őt. Hála a fasznak, hogy egyre több ügy jött be, és még mindig vadásztam Phillip kibaszott Burrowsra. Nem tudtam elhinni, hogy lelépett. Hogy nyom nélkül eltűnt.

Eltökélt szándékom voltmegtalálni a faszfejet.

Eltökélt szándékom volt, hogy Emmie anélkül lélegezhessen, hogy a félelem felemésztené őt. Azt mondták, hogy még ki se dugta az orrát a házból. Julian intézte el neki a bevásárlást, miután visszakapta a bankkártyáját, ami a nagynénje táskájából került elő. Akkor is kiborult, amikor a lányok meglátogatták. Az a kevés ember, akit úgy tűnt kedvel, és akik mellett önmaga tudott lenni, az Julian, Mattie és Killer volt. Killervolt a legutolsó ember, akiről feltételeztem volna, hogy jól érezheti magát mellette, de így volt. Ahogy hallottam, ha nem járőrözött, akkor sokat látogatta Emmie–t. Alig beszéltek, de szerettek együtt tévézni.

Ezt utáltam.

– Mennem kell – mondtam Mattie–nek, ismét a bejárati ajtó felé indulva.

– Miért nem jössz el, ha már felébredt?

Kezemmel a kilincsen megálltam. – Így könnyebb lesz.

– Neki vagy neked?

Felhorkantam. Nekem, de neki is.

– Warden – szólt Julian.

Megfordultam, hogy rá nézzek, és láttam, hogy becsukja az ajtót. – Soha nem láttam még úgy mosolyogni, mint mikor lejátszottam neki a zenét. Tudja, hogy te ajánlottad. Nagyra értékeli.

Bólintottam.

– Kedvel téged– tette hozzá.

Megráztam a fejem és elvigyorodtam. – Fiatal még, nem tudja, mit érezzen és hogyan viselkedjen azok után, amit átélt.

Julian rám villantotta a tekintetét. – Okos, és fejben sokkal idősebb,mint azt az iratai mutatják.

Összehúztam a szemem.– Mi a faszért ismondasz nekem ilyen szarságokat?

– Mert tudom, hogy törődsz vele.

A humor legcsekélyebb jele nélkül felnevettem. – Nem ismerjük egymást.

– Akkor ismerjétek meg egymást. Ne menekülj előle.

– Ez kibaszottul nevetséges – vágtam rá. – Én lépek innen. – Mielőtt még bármi mást mondhatott volna, már ki is léptem az ajtón, becsukva azt magam mögött. Amit tenni akartam, az volt, hogy bevágjam azt a rohadék ajtót. Csak az tartott vissza, hogy tudtam, az általam ajánlott zenét hallgatja az ágyában fekve.

Mi a fenéért mondta ezt Julian? "Kedvel téged."

Lehetséges. Talán így is volt. De ez nem lenne helyénvaló. Úgy tekinthet rám, mint... Krisztusom, talán úgy, mint fényes páncélba öltözött lovagjára. Olyasvalakiként, aki kihozta őt a pokolból és szabadságot adott neki.

Kurvára lövésem sem volt.

– Warden. – Átpillantottam a vállam felett, amint elértem az autómat, és láttam, hogy Mattie felém tart. – Emmie...

– Mattie, ne csináld.

– Muszáj.

Csörgött a telefonom. Egy ujjamat feltartva jeleztem Mattie–nek és a képernyőre pillantva láttam, hogy Talon hív. – Ezt fel kell vennem – mondtam Mattie–nek, aki a homlokát ráncolta. – Igen?

– Blue mozgást látott egy háztömbnyire, négy feketébe öltözött fickó. Gyorsan közelednek. Menjetek vissza a házba.

Befejeztem a hívást, megragadtam Mattie felkarját, és a ház felé menet azt mondtam: – Lehetséges fenyegetés érkezik hamarosan. Gyerünk be a házba. Menjetek Emmie szobájába Juliannal, és maradjatok ott, amíg valamelyikünk értetek nem megy.

Meglepődve tapasztaltam, hogy Mattie nem sápadt el a félelemtől. Ahogy bólintott összeszorult az állkapcsa, és kinyitotta az ajtót.

– Bogárka? – kérdezte Julian, felállva a kanapéról.

– Emmie szobájába, most – mondta Mattie. – Hozd az ütőt és a fegyveremet.

Belépve becsuktam majd bezártam az ajtót. Kihúztam a pisztolyomat a tokjából, miközben lekapcsoltam a villanyt, és kikukucskáltam a függöny mögül. – Mattie, kapcsold fel a villanyt a konyhában.

Megtette, majd visszajött, amikor Julian a nappaliba ért. Átadta Mattie–nek a fegyverét. Valamit, amit biztosan Talontól kapott, mert nem tűnt legálisnak. Mattie megfogta Julian kezét, és végigvezette a folyosón.

Ahogy újra kinéztem a függöny mögül, hallottam Emerson ijedt kiáltását, mielőtt az egyikük megnyugtatta volna. Valaki a bejárathoz jött, és egy pillanatra fényvetült egy mellényre. Killer.

Gyorsan kinyitottam az ajtót.

– Hozzátok be a nappaliba. Körülvesszük. Burrows a csoporttal van.

– Bassza meg. – Előre nyomultam a folyosón, és kinyitottam Emmie szobájának ajtaját. Halkan szólt a zene, miközben Julian mellette ült, Mattie pedig az ablaknál állva figyelt kifelé.

– Mindenki a nappaliba – mondtam. Egy pillanatra megpihent a tekintetem Emmie–n. Sápadtnak tűnt, és kissé remegett a teste. Csak egy trikó volt rajta, és amikor Julian felemelte a takarót, rózsaszín bugyit pillantottam meg. A francba! Gyorsan megfordultam, és visszaindultam a folyosón.

Nem volt megfelelő az alkalom arra, hogy rózsaszín bugyik égjenek az agyamba.

A hegek képét is ki kellett törölnöm az agyamból, amiket láttam. Nem mintha ez elvenne a szépségéből.Soha nem tudná. Felszította a dühömet a gondolat, hogy hogyan szerezte őket, min ment keresztül, és elöntött a harag a rohadék Burrows miatt, amiért megzavarta azt, aminek nyugodt pihenésnek kellett volna lennie Emmie számára.

Az előszobaajtó mellett álltam. Először Julian lépett be, aztán Emmie a – bassza meg– kapucnis pulcsimban és tréningnadrágban, majd Mattie következett.

– A kanapéra – parancsolta Killer a bejárati ajtó mellől. – Blue hátul van. Griz Emmie hálószobaablakánál, Talon a másiknál. Biztosítva vagyunk.

– Minden rendben lesz, galambocskám– mondta Julian Emmie–nek, és lehúzta a kanapéra. Átmentem a konyhába, és megállva a hátsó ablakon néztem ki a sötét éjszakába.

Visszapillantottam a nappaliba, ahol Mattie állt Julian és Emmie fölött. Emmie átölelte felhúzott lábait, miközben Julian a vállát karolta át. A fülébe suttogott. A lány bólintott. Aztán a tekintete rám szegeződött.

Gyorsan visszafordultam az ablak felé, és láttam, hogy egy árnyék mozog az út túloldalán.

Egy lövés dördült odakint. Odarohantam a hátsó ajtóhoz, és kinyitottam. Ahogy kiléptem, hallottam Emmie "Ryan" kiáltását. Vissza akartam nézni rá, de meg kellett acéloznom magam, és a helyzetentartani a figyelmem.

Blue mellett volt egy fickó a füvön, akinek vérzett a lába. A kertben, nem messze tőlük egy pisztoly hevert.

Egy fickó. Maradt három.

– Mögötted– kiáltott Blue.

Megpördültem, emeltem a fegyverem, majd lebuktam, amikor a fickó lőtt. Hallottam, hogy odabent üvegszilánkok csörömpölnek. Elöntött az adrenalin. A földre tepertem a fickót, és kétszer megütöttem. A húsba csapódó öklömnek jó hangja volt, de nem élvezhettem, amíg Burrows még szabadon, Emmie pedig veszélyben volt. Ott volt még annak ténye is, hogy ezt a rohadékot teljesen kiütöttem. Miután talpra álltam, visszarohantam a házba. Killer egy földön fekvő, ájult fickó fölé tornyosult. A szemem sarkából egy villanást láttam a folyosón.

– A földre – kiáltottam. Julian a testével takarta Emmie–t. Mattie rájuk ugrott. Lőttem, amint láttam, hogy egy kéz kerül a látómezőmbe. A faszfej felsikoltott. A fegyvere leesett. Azonnal odaléptem hozzá, és arrébb rúgtam. A kabátjánál fogva elkaptam a szarházit, és a látható helyre rángattam. A nappaliban felgyulladt egy lámpa, én pedig a földre löktem Burrows–t, rá szegezve a fegyvert.

Ez nem lehetett ilyen egyszerű. Nem lehetett ilyen hülye.

– Miért most? – kérdeztem. – Mi a faszért jöttél ide most?

– Gloria megfenyegetett, hogy ha nem ölöm meg a ribancot, elmondja a zsaruknak, hová utalta az ügyletünkért kapott pénzt.

Megráztam a fejem. – Komolyan azt hitted, hogy van esélyed elkapni őt?

– Igen. Azt ígérték nekem, hogy egyszerűen és gyorsan be– és kijutunk.

– A többi fickó? Akiket mind lekapcsoltak?

A fogait csikorgatta. – Igen – sziszegte.

Hallottam, hogy nyílik a bejárati ajtó. Lan lépett be. – Látom, elkéstem.

– Van még kettő hátul – mondtam neki.

– Vettem. A többiek is hamarosan itt lesznek. – Killerre pillantott. – Te és a testvérek a megfelelő fegyverekkel vagytok lefedve?

– Vi és Butch már úton vannak. Még a csapatod előtt ide kell érniük. Ő majd fedez minket, és mi eltűnünk.

– Jó.

– Mi a fasz ez? – követelte Burrows. – Te zsaru vagy. Nem dolgozhatsz velük. El fogom mondani. Majd én...

Talon hirtelen mellettem termett. Átkozott szerencse, hogy nem ugrottam rá, különben kétlem, hogy túl éltem volna. Talon leguggolt Burrows mellé. – Talán jobb lenne, ha befognád a szádat, Burrows. Tudod, hogy kik vagyunk?

Felnézett Talonra, de nem szólt semmit. Talon Burrows vérző kezére tette a csizmáját. Egy kis nyomást helyezett rá, mire Burrows felkiáltott: – Állj, állj! Hawks Motoros Klub.

– Hallottál rólunk? – mozdította el Talon a lábát.

Burrows nyöszörgött. – Igen – sziszegte.

– Akkor tudod, hogy mindenhol vannak embereink. Ha meghalljuk, hogy egy szót is szóltál bárkinek, mi utánaeredünk a szeretődnek, a feleségednek, a gyerekeidnek és még a tengerentúli számlán rejtegetett pénzednek is. Megértetted?

A férfi bólintott.

– Szavakat akarok hallani, köcsög.

– Igen, értem.

– Akkor jó. – Talon felállt. – Julian, Mattie és Emmie, ma este mindannyian a telepen maradtok. Csomagoljatok össze.

Ekkor vettem észre, hogy már mindannyian felálltak. Julian Emmie előtt volt, aki a hátába temette azarcát, és a pólóját szorongatta. Mattie mögötte állt.Amikor Julian elindult, Emmie követte, és ebben a sorban mentek végig egyenesen a folyosón.

Ahogy elhaladtak mellettem, Emmie felém fordította a fejét. A tekintete gyorsan végigfutott rajtam. Elkapta a tekintetemet, mire bólintottam. Kikerekedtek a szemei, de küldött felém egy apró, félénk mosolyt, mielőtt eltűnt a folyosón.

Az én munkám befejeződött.

Szabad volt.

Burrows börtönbe fog kerülni, és Emmie fellélegezhetett.

Nem kellett többé találkoznom vele.

Jézusom, ettől a gondolattól összeszorult a mellkasom.